Carrick bánja a rossz kezdést

Michael Carrick letört a Manchester United 2-0-s veresége miatt, melyet az Olympiacos csapatától szenvedtek el a Bajnokok Ligájában, de ragaszkodik ahhoz, hogy a visszavágón fordítani tudnak az Old Traffordon.


A Vörös Ördögök szintjük alatt teljesítettek a bemutatkozásukon Athénban és nehéz feladat lesz a legjobb nyolc közé jutniuk, köszönhetõen a görög bajnok csapat két góljának, melyeket Alejandro Dominguez és Joel Campbell lõttek.

Carrick elismeri, hogy a United nem volt elég jó, de úgy véli, David Moyes fiai képesek lesznek felülkerekedni a visszavágón három hét múlva.

"Ez egy kiábrándító este volt" - mondta Carrick. "Azért jöttünk ide, mert reméltük, hogy nyerhetünk, de nem így történt. Nem tudtunk idõben reagálni a második félidõben, utána pedig már késõ volt.

"Az elsõ félidõben sokat birtokoltuk a labdát, irányítottuk a mérkõzést, anélkül, hogy átjártuk volna a térfelüket, vagy bármiféle problémát okoztunk volna nekik. Õk sem tudtak nekünk gondot okozni, amíg nem jött Dominguez gólja a semmibõl.

"Nem kezdtünk jól a második félidõben, kicsit hanyagok voltunk és az ellenfél megszerezte a második gólját is, amivel végül térdre kényszerítettek."
 


"Azonban mi még nem szálltunk ki a harcból. Még mindig van esély az Old Traffordon és majd meglátjuk mit hoz a második forduló. Félreértés ne essék: három gólt lõni ebben a versenysorozatban nehéz feladat, de már csináltunk ilyet és meg tudjuk tenni ismét."

Robin van Persie az utolsó 10 percben elpuskázott egy nagy lehetõséget, hogy fontos idegenben lõtt góllal távozzanak, de Carrick visszautasítja, hogy újjal mutogassanak a csatárra, állítása szerint az egész csapatnak vállalnia kell a felelõséget a szezon csalódásaiért.

"Nem hiszem, hogy jogos lenne Robint hibáztatni" - mondta a középpályás. "Helyzeteket alakít ki és gólokat szerez, de a mai napon ez nem jött össze."

"Hiába szeretnétek, hogy hibáztassak valakit, ettõl mi játékosként nem leszünk eredményesebbek. Ez nem az egyénekrõl szól, hanem az egész klubról. Klubként ítélnek meg bennünket és ezzel tisztában vagyunk."
   
"Játékosként megszoktunk egyfajta színvonalat az évek során és ez a szezon eddig nem megy túl jól. Folyamatosan kapjuk a pofonokat és kritizálnak minden irányból."

"Mindenkinek van egy kis epés megjegyzése és élvezik ezt. Nekünk ezt most le kell nyelnünk és talpra kell állnunk. Hiszem, hogy képesek leszünk rá."

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!