Moyes: A legrangosabb futballélmény

A Manchester United-Liverpool összecsapás még mindig a legrangosabb futballélmények közé sorolható David Moyes szerint.


A jelenleg hatodik helyen álló United a második helyezett merseyside-i csapattal méri össze erejét az Old Traffordon vasárnap. A két gárda közötti nagy rivalizálást még inkább felpaprikázza a Vörös Ördögök jelenlegi hátránya az angol bajnokságban.

 
A Manchester City felemelkedése az elmúlt két szezonban növelte a városi rivalizálás fontosságát, de ahogyan most a Unitedben, úgy anno az Evertonnál is az egyik legnagyobb riválisként tekintett Moyes a Liverpoolra.
 
"Azt hiszem, ez lesz a szezon legnagyobb meccse a Premier League-ben" - mondta a United menedzsere. 
 
"Minden mérkõzés fontos a futballban, és minden olyan meccs, amelyen a United és a Liverpool csap össze, a legfontosabb Angliában."
 
"Egy biztos, a vasárnap nyertese hatalmas lendületet meríthet a gyõzelembõl, és a megszerezhetõ három pontra mindkét csapatnak nagy szüksége van. Találkoztunk már ebben a szezonban két alkalommal is, és mindkétszer szoros volt a küzdelem."
 
Arra a felvetésre, hogy a Liverpool lesz az esélyesebb vasárnap, Moyes a következõket válaszolta: "A tabella alapján meglehet. A Liverpool egy remek szezont futott idén, de ne felejtsük el, hogy most az Old Traffordra jönnek, mi pedig mindent meg fogunk tenni azért, hogy legyõzzük õket. Lesz még nagy vadakkal dolgunk ebben a hónapban, így több szempontból is nagyon fontos számunkra ez a gyõzelem."
 
 
A Liverpool hét ponttal van lemaradva az elsõ helyen álló Chelsea gárdájától és Moyes állítja, nem az a legfõbb motiváció, hogy növeljék a két gárda közötti szakadékot. 
 
"A motivációnk, hogy minél több pontot gyûjtsünk be. Jelenleg csak erre koncentrálunk. Úgy gondolom, egyre jobb formában játszunk, leszámítva az Olympiacos elleni teljesítményünket. Az edzéseken ragyogóan teljesítenek a srácok, a sérülésbõl visszatért játékosok egyre élesebbek. Azt szeretném, ha ez a javulás a meccseken is minél hamarabb észrevehetõ lenne." 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!