Rafael bízik a továbbjutásban
Bár a védõ sejti, hogy nem lesz könnyû dolguk ma este, amikor az Olympiacos gárdájával szemben kétgólos hátrányukat kell ledolgozniuk, de brazil válogatott játékos tudja, hogy az Old Traffordon bármikor történhetnek még csodák.
A Vörösök Ördögöknek legalább háromgólos tiszta elõnyt kell ahhoz szerezniük, hogy biztosítsák további szereplésüket a Bajnokok Ligájában, de Rafa bízik csapata javuló formájában. Exkluzív interjúban arról beszélt, hogy a szurkolók támogatása kulcsfontosságú lesz a találkozón.
"Természetesen mindenki tudja, hogy nehéz lesz, de egyáltalán nem lehetetlen. Sokkal jobban kell teljesítenünk, mint az elsõ meccsen és tudjuk, hogy erre képesek vagyunk. Az Old Traffordon fogunk újra találkozni, és amikor a United szurkolói segítenek bennünket, akkor bármire képesek vagyunk. Keményen kell harcolnunk, és támadnunk amennyit csak lehet."
"Mióta itt vagyok az Old Traffordon tapasztalom, hogy a szurkolók mindig hatalmas erõt adtak nekünk és gyakran sikerült fontos gólokat szereznünk már a mérkõzés elején. Emlékszem a Bayern München ellen [2010-ben], amikor már az elején szereztünk két gólt és 3 góllal vonultunk az öltözõbe. Ez az, amit meg kell tennünk ma este, meg kell húzni rögtön a sípszótól, és gólokat szerezni már az elsõ félidõben. Használnunk kell az eddig gyûjtött tapasztalatokat, sok nagy csatán vagyunk már túl és rengeteget tanultunk belõle."
Miután Rafael már részt vett a Vörös Ördögökkel nagy európai csatákban, legfõképpen tavaly a Real Madrid elleni találkozón, pontosan tudja mit jelent a United szurkolók elõtt játszani és tudja milyen erõt ad majd az Old Trafford közönsége a csapatnak.

"Soha nem fogom elfelejteni, amikor Nanit leküldte a bíró. Hihetetlen volt a közönség, én még soha nem láttam ilyet. A szurkolók egy emberkén álltak mellénk, hihetetlen hangulatot csináltak, szinte éreztük az erõt amit átadtak nekünk a küzdelemhez. Én még soha nem éltem át ilyet, de ez egy hatalmas dolog, ami mindig is segített bennünket és segíteni fog a jövõben is."
"Óriási hangulatot tudnak teremteni a szurkolók, és képesek az ellenfelet is kizökkenteni, megfélemlíteni. Emlékszem, a tömeg azt énekelte "Ülj le, Mourinho" és õ visszasétált a kispadhoz. Ha erre képesek voltak, vajon milyen hatással lesznek majd az Olympiakos játékosaira?"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Manchester United
vs Chelsea
2025-09-20 18:30
Brentford
vs Manchester United
2025-09-27 13:30
Manchester United
vs Sunderland
2025-10-04 16:00
Liverpool
vs Manchester United
2025-10-19 17:30
Manchester United
3-2 Burnley
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
Grimsby Town
2-2 Manchester United
2025-08-27 21:00
2025-08-27 21:00
Fulham
1-1 Manchester United
2025-08-24 17:30
2025-08-24 17:30
Manchester United
0-1 Arsenal
2025-08-17 17:30
2025-08-17 17:30
Manchester United
1-1 Fiorentina
2025-08-09 13:45
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Benjamin Sesko
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Mbeumo
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diego Leon
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matheus Cunha
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Senne Lammens
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyler Fredericson
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló