A Vörös Ördögök imádják a városi derbit

Michael Carrick szerint a Manchester Unitednek úgy kell a keddi rangadóra tekintenie, hogy legyõzheti városi riválisát.


A Man City úgy érkezik kedden az Old Traffordba, hogy 12 ponttal többet szerzett kettõvel kevesebb meccsen, mint David Moyes csapata és legutóbb a Fulhamen gázolt át 5-0-val. Ám a Unitednek is van oka optimistának lenni, még annak ellenére is, hogy legutóbbi hazai bajnokiját csúfos módon, 3-0-ra elveszítette a Liverpoollal szemben.

 

"A Liverpool elleni mérkõzés az utóbbi hetek formáját nézve kisiklás volt" - mondta Carrick. "Általánosságban úgy vélem, elég jól játszottunk és annak a jeleit mutattuk, hogy visszatérõben vagyunk oda, ahol lenni akarunk."

 

 

"A West Ham ellen szombaton idõnként kifejezetten jól játszottunk. Olykor nagyszerûen fociztunk és néhány remek helyzetet is kialakítottunk. A szünetben talán csalódottak lehettünk, hogy nem volt nagyobb az elõnyünk 2-0-nál."

 

"A City legyõzése segítene nekünk abban, hogy egy újabb gyõzelmet érnénk el és ezzel folytatnánk a jó sorozatot, de ez nem javítaná ki azokat a károkat, amiket okoztunk az elõzõ hónapok során a vereségekkel. Remélhetõleg közel legjobbunkat tudjuk hozni. Nagy várakozással megyünk a City elleni meccsbe. Nyilvánvaló, hogy nehéz mérkõzés lesz ez, de mindkét csapat számára az lesz."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!