A menedzser reményei
A következõ hazai bajnoki elõtt - ami nem lesz más, mint a manchesteri derbi - David Moyes ihlelet merít az Olympiacos elleni sikerbõl.
Míg a szombati siker a West Ham ellen sorozatban a harmadik gyõzelem volt idegenben, addig diadalmaskodni az Old Traffordon olyan, ami ebben a szezonban nehezebbnek tûnik a Vörös Ördögök számára, hiszen legutóbbi két hazai bajnokijuk során öt pontot hullajtottak el a Liverpool elleni vereséggel és a Fulham elleni döntetlennel. Ám a Pooltól elszenvedett súlyos vereséget követõen morált élénkítõ gyõzelmet aratott a csapat az Olympiacos ellenében és Moyes azt kérte játékosaitól, a City ellen is hasonlót nyújtsanak.
"Többször szeretném látni a teljesítményünket azon a szinten" - nyilatkozta a menedzser. "Szeretem látni az olyan teljesítményt, amibõl mindenki látja, hogy az egy elõrelépés."
A tabella elsõ kilenc helyezettje ellen csupán egy gyõzelmet tud felmutatni a United, Moyes pedig mindenképp szeretne ezen javítani. Ráadásul az Etihadban elszenvedett 4-1-es vereség miatt a menedzser még jobban összpontosít a keddi derbire.
"Minden gyõzelem három pontot ér, de a rangadók megnyerése még nagyobb jelentõséggel bír. Ez pedig olyan, amit ebben a szezonban nem csináltunk elég jól, ezért jó lenne, ha most [a Manchester City ellen] javítani tudnánk."
"Ez mindig is olyan találkozó lesz, ami mindenki kívánságlistáján igen elõkelõ helyet foglal el. Az Etihadban nem játszottunk különösen jól. A City a bajnoki címre hajt, nekünk pedig továbbra is gyûjtenünk kell a pontokat, hogy közeledjünk a tabella elejéhez."
Moyes arról is beszélt, mivel a City-nek rengeteg opciója van a támadó területek betöltésére, az befolyással lesz a United kezdõcsapatának kiválasztására is.
"Gólszerzési képességük mindenki gondolataiban ott lenne, mert idén fantasztikus eredményeket értek el ezen a téren. A City is és a Liverpool is remekül megy elõre egész évben, ezért találják magukat a tabella elején. Ezért szem elõtt kell tartanunk ezt és meg kell lennie nálunk a védekezés és a támadás közötti egyensúlynak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló