Moyes továbbra is jó eredményeket akar
David Moyes bízik abban, hogy a Manchester United továbbra is jó formában lesz kedden, és a szezon hátralévõ részében.
A Vörös Ördögök holnap a Manchester City-t fogadják az Old Traffordon két egymást követõ és bíztató gyõzelemmel, melyeket az Olympiacos és a West Ham ellen értek el és biztos abban, hogy a városi rivális ellen a két gyõzelem során mutatott teljesítmény hajtja majd csapatát.
"Nem vagyok olyan messze, mint ahogy sokan akarnák, és biztos vagyok abban, hogy javulni fog" - mondta a menedzser. "Meg akarjuk mutatni, hogy még mindig ott harcolunk."
"Jobban akarunk teljesíteni a nagy meccseken annál, ahogyan tettük, semmi kétségem efelõl. De nem megyünk neki másképp - meg akarjuk nyerni mindet. Fontos lesz, hogy megmutassuk azt a szintet, amink van, mert úgy gondolom, hogy rendelkezünk azzal a szinttel, amivel a legjobbak."

"Mindent megteszünk, amit csak lehet.Úgy megyünk ki, hogy minden találkozót meg akarunk nyerni - nem csak a derbit. Ez nem különbözik. Persze a derbin való gyõzelem sokkal többet jelent a szurkolóknak és a városnak, de mi minden mérkõzésre ugyanazzal a szándákkal futunk ki, hogy gyõzzünk."
"Az utóbbi pár mérkõzésen több játékos is elõrébb lépett és teljesített jól. De ez nem lepett meg engem - ez az, amire képesek, ezt mondtam egész évben. Jó csapatunk van, jó játékosok alkotják - talán nem játszunk olyan jól, ahogy kellene, de úgy vélem, a csapaton belül megvannak azok a képességek, amik kellenek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Manchester City
Premier League 4. fordulóOld Trafford
2026-09-13 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzés
Old Trafford
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 4. forduló