Moyes a duót dicséri
David Moyes nem gyõzte dicsérni Juan Matát és Shinji Kagawát az Aston Villa elleni 4-1-es gyõzelem során nyújtott teljesítményükért.
A két játékos mindössze második alkalommal kezdett együtt, segítve ezzel a mesés fordítást, valamint váltogatva a pozícióikat és okosan passzolgatva áttörni a Villa védelmét.
Amíg Kagawa - aki a Dortmund játékosaként remekül teljesített a Bayern München ellen - ezzel a teljeítménnyel elképzelkezõ, hogy kezdõként léphet majd pályára a keddi Bajnokok Ligája találkozón, addig Mata az elsõ gólját ünnepelhette a Vörös Ördögöknél.
"Úgy gondolom, hogy Mata egyaránt nagyon népszerû a szurkolók között és a többi játékos között is, mert mindenki láthatja, hogy milyen jó focista" - mondta Moyes a MUTV-nek. "Szerintem nagyon jól játszott és sokat segített ezzel a csapatnak és az egyik fõ ok, ami miatt le akartuk igazolni, azok a góljai voltak."
"Mindig jó mérleggel rendelkezett a gólszerzés területén és a West Ham ellen nagyon közel került hozzá, hogy betaláljon. Már voltak jelek, hogy jönni fog tõle a gól és most végre sikerült."
"Shinjivel is nagyon elégedett vagyok. A West Ham ellen kimagaslóan jól játszott, de tegnap is adott egy nagyszerû passzt Juannak a büntetõ elõtt. Mégtöbbet szeretnék tõle látni ezekben a pillanatokban, mert õ egy kiváló játékos. Rendkívüli technikai adottságai vannak és nagyon jó helyzeteket képes kialakítani. A Rooney-nak adott labdája szintén kiváló volt a gól elõtt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló