Nyáron a Reallal is játszik a csapat
A Manchester United a mai napon bejelentette, hogy a 2014-es nyári túrán a Real Madriddal is megmérkõzik majd a gárda.
A mérkõzésre Ann Arborban, a Michigan Stadiumban kerül sor augusztus 2-án. A stadion az Egyesült Államok legnagyobb kapacitású pályája, a becenevén 'A nagy ház'-ként nevezett létesítménybe 109901-en férnek be.
A találkozó partnere az a Chevrolet lesz, mely a Vörös Ördögök hivatalos autóipari partnere. A nyári túra ad elõször alkalmat majd arra, hogy a United Chevrolet felirattal ellátott mezben léphet pályára, miután hét évre szóló szerzõdést kötött az amerikai cég a Uniteddel.
A meccs része lesz a 2014-es International Champions Cup-nak. További részletekrõl késõbb tájékoztatnak.
"A Chevrolet által bemutatott Real Madrid elleni találkozó izgalmas eseményt ígér a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt. Ilyen erõs ellenfél ellen játszani jó felkészülés lesz David Moyes-nak és csapatának, miközben várjuk a 2014-15-ös szezont" - nyilatkozta Richard Arnold, a United csoport ügyvezetõ igazgatója.
"Elõször játszik majd a csapat Michiganben és a legendás Nagy házban pályára lépni minden érintett számára emlékezetes élmény lesz. A Unitednek több mint 8 millió követõje van az Egyesült Államokban és nagyon várom, hogy üdvözölhessük egy részüket az Aon által támogatott, 2014-es túránk során."
Greg Case, az Aon elnök-vezérigazgatója: "Nagyon izgatottak vagyunk amiatt, hogy a nyáron visszatér az Egyesült Államokba a Manchester United, mivel ez egy nagyszerû lehetõség, hogy az egyi legnagyobb piacon bemutassuk brandjeink közöd tulajdonságait a csapatmunka és a tökéletességre való törekvés jegyében."
"A Manchester Uniteddel kötött partneri megállapodásunk lehetõvé teszi, hogy közelebb hozzuk a csapatot a klienseinkhez, leendõ ügyfeleinkhez, munkatársainkhoz és amerikai közösségekhez. Várjuk a 2014-es túrát, hiszen minden, amivel a cégünk foglalkozik a világ több mint 120 országában, nagyon fontosak a futball világában is."
Paul Edwards, a Chevrolet marketing osztályának alelnöke az Egyesült Államokban: "A Chevrolet és a Manchester United együttmûködése több, mint egy mezszponzori megállapodás; játék és a szenvedély erejének megosztása a szurkolókkal a világ minden pontján. A Chevrolet szeretettel várja a Manchester Unitedet a mi otthonunkban, Michigan államban, miközben szerte a világban a szurkolóknak esélyük elsz arra, hogy online nézhessék kedvenc csapatukat, mely egy másik globális focihatalommal, a Real Madriddal mérkõzik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló