Owen nem mondott le a válogatottságról
Michael Owen nem adta fel abbéli ambícióit, hogy egyszer újra válogatott lehessen.
A Manchester United csatára legutóbb 2008 márciusában kapott meghívót a Fabio Capello irányította angol válogatottba, azóta viszont konstansan kimarad a névsorból a Háromoroszlánosok kerethirdetésénél.

Az olasz stratéga úgy döntött, hogy az egykori Liverpool és Newcastle játékos akármit is tesz, õ nem számít rá, még akkor sem, ha sérülésmentesen is játszik több mint fél évig a Bajnokok Ligájában pedig mondjuk mesterhármast lõ a német bajnok Wolfsburgnak.
Persze mondhatnák a hozzáértõk, hogy a jövõ nem az egykorri aranylabdásé, így pedig jogos, hogy a jelen kiváló angol csatárai, Jermain Defoe és Darren Bent kerülnek be a keretbe, azonban az angol futball egykori aranyifjúja nem adta fel a harcot és abban reménykedik, ha hosszútávon tudná bizonyítani képességeit a Unitedben, az nem kerülné el a jelenlegi szövetségi kapitány figyelmét sem.
"Eddig 89 válogatottságom van. Több évig képviseltem Angliát a válogatottal, 18 éves korom óta válogatott vagyok" - mondta Owen egy manchesteri általános iskolában tartott elõadáson.
"Az elmúlt két évben eléggé távol kerültem attól, hogy újra Háromoroszlános mezben játszhassak. Csak remélni tudom, hogy ez a jövõben megváltozik és egy napon újra magamra ölthetem a válogatott szerelését. Ki tudja?"
Az egykoron még a Real Madridnál is megforduló csatár kijelentette, erõnléti állapota immáron nem lehet megkérdõjelezhetõ, ezért úgy érzi, klub- és válogatott szinten is képes lenne felvenni a harcot a csapatba kerülésért.
"Sajnos nem úsztam meg az elõzõ szezonban sem a sérülésekkel, de elég sok mérkõzésen szerephez juthattam. Ha visszanézek, akár klub szinten, akár válogatott szinten, azt látom, hogy mennyire sok mérkõzésen léphettem eddig pályára pályafutásom során, és a sérülések eltörpülnek mellettük."
"Reggel kilencor már talpon vagyok minden nap. 45 percen keresztül csak az edzésre készülõdök, bemelegítek. Aztán meglátogatom az erõnléti edzõnket, hogy minden rendben van-e, aztán háromnegyed tízkor edzésbe állok."
Sokkalta aktuálisabb kérdés Owennel kapcsolatban, hogy vajon elszántságával beverekedi-e magát Sir Alex Ferguson keretébe az ellen az Everton ellen, amelynek gyerekként szurkolt.
"Gyerekként a sportban Gary Lineker volt a hõsöm" - tette hozzá.
"Kiskoromban az Evertonnak szurkoltam."
"Mostanra már eljutottam arra szintre, hogy mindenkit tiszteljek, aki ilyen magas szinten ûz egy-egy sportágat. Át tudom érezni, milyen nehéz is ez."
SkySports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló