Young: Mind csalódottak vagyunk

Természetesen Ashley Young is csalódott a Sunderland elleni hazai vereség után, de eltökélte, mindenképpen megpróbálja csapatát jobb eredményhez segíteni az utolsó hazai bajnokin a Hull ellen.


A mérkõzés után a szélsõ elmondta, nagyon sajnálta az átütõerõ hiányát a támadóharmadban, pedig ha sikerült volna egyetlen találatot szerezni, az további gólok elõtt nyitotta volna meg a kaput.


„Szerintem jól kezdtük a mérkõzést. Tudtuk, hogy a Sunderland be fog tömörülni és kontrákra játszani, ezért is volt olyan szörnyû látni, hogy betaláltak. Az öltözõben is nagy volt a csalódottság.”


„Nem hiszem, hogy volt akár egyetlen igazi ziccerünk is, pedig ez egy olyan meccs volt, ahol ha egyszer betalálunk, utána sorra jöttek volna a gólok. Azonban nem így történt és emiatt csalódottak vagyunk.”

 


Young hozzátette, a játékosok mindent meg fognak tenni azért, hogy kedden a Hull elleni utolsó hazai bajnokit gyõzelemmel zárják.


„Nyilvánvalóan csalódottak vagyunk mi is, akárcsak a szurkolók és az edzõi stáb. Még két meccsünk van, ahol 6 pontot kell szereznünk. A következõ forduló rögtön kedden van a Hull ellen, majd a Southampton otthonába látogatunk, és mindkét meccsen gyõztesen akarjuk elhagyni a pályát.”

 

„Mindenki tudja, hogy milyen szörnyû szezon van a hátunk mögött 7 hazai vereséggel, ami ismeretlen volt mostanában az Old Trafford környékén. Vissza kell találnunk a gyõzelem útjára az utolsó hazai meccsen és mind a 3 pontot megszerezni.”

 

„Ki kell menni a pályára és nyerni, ez a Manchester United szellemisége. Támadnunk kell bármelyik csapat ellen, és pontosan ezt is fogjuk tenni. Sajnos most már nem a bajnoki címért vagy kupákért játszunk, de ettõl függetlenül vannak még meccseink, amelyeket meg kell nyerni. Vannak még megszerezhetõ pontok, és nekünk meg is kell szereznünk azokat.”
 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!