U21: United 1-2 Chelsea
A Manchester United U21-es csapata elszalasztotta a lehetõségét, hogy megvédje bajnoki címét, a Chelsea ugyanis hátrányból fordítva 2-1-re nyert a döntõben, amit több mint 13 ezren néztek meg az Old Traffordon.
A vezetést Tom Lawrence szerezte meg egy szép találattal, ám Charly Musonda egyenlíteni tudott, majd Lewis Baker a mérkõzés végéhez közeledve a gyõztes találatot is megszerezte.
A bajnoki tabella élén végzõ vendégek jól kezdték a találkozót és még öt perc sem telt el, amikor Baker távoli próbálkozását kellett látványos vetõdéssel védenie Ben Amos-nak. A nagy ígéretnek számító középpályás újabb lehetõség elõtt állt, de Amos ismét a helyén volt.
James Wilson nevéhez fûzödik az elsõ manchesteri helyzet, majd nem sokkal késõbb a csatár és Lawrence kettõse nagyot csillant. Saidy Janko viharzott el a jobb szélen, pontosan lõtt középre, Wilson azonnal letette a labdát Lawrence elé, aki egy csel - két védõt is elküldött vele - után Jamal Blackman kapujába tekert.
A hazaiak vezetése csak 10 percig tartott, ekkor Musonda indult meg bal szélrõl középre, majd a tizenhatos elõterébõl laposan lõtt a United kapujába. Nem sokkal késõbb a gólszerzõ elõkészítõként is jeleskedett, John Swift azonban nem talált kaput. A szünet elõtt a Vörös Ördögök még egy büntetõt kértek számon a játékvezetõn, miután Ola Aina belépõjét követõen Paddy McNair esett el a tizenhatoson belül.
Fordulás után is a Chelsea kezdett jobban, Amos-nak kellett hárítania Aina pattogós lövését, majd óriási helyzetet puskázott el a vendég gárda. Ruben Loftus-Cheek tálalt Baker elé, aki azonban hatalmas helyzetben az égbe lõtte a játékszert. Percekkel késõbb Loftus-Cheek megiramodása után a United kapusának lábbal kellett nagyot mentenie.
Wilson le kellett cserélni, a csatár ezúttal is sántikált, helyére James Weir állt be, ám a hazaiak nem igazán tudták megdolgoztatni Blackman kapust. Sõt, a másik kapunál Islam Feruz és Isak Ssweankambo megpattanó lövése veszélyeztetett, mielõtt a találkozó a végjátékba fordult volna. A középpályán Ben Pearson szerzett labdát, elõretört majd lõtt, de a próbálkozást fogta a londoniak hálóõre, ráadásul pillanatokkal késõbb már a másik kapuban volt a labda. Charni Ekangamene az oldalvonalnál próbált felszabadítani, de a labda épp Baker elé került, aki pontosan a bal alsóba lõtte azt.
A United próbált egyenlíteni, szögleteket harcolt ki, amiknél Amos is felment az ellenfél kapuja elé, ám ezekbõl nem született gól. Michael Keane fejelt egy sarokrúgást követõen a kapu fölé, majd Weir közeli próbálkozását fogta a vendégek kapusa, az utolsó kísérlet pedig a csereként beálló Tyler Blackett nevéhez fûzõdik, aki jó 30 méterrõl hatalmas bombát küldött Blackman kapujára, a portás azonban nagyszerûen mentett. A jól szervezett védekezést nem tudta feltörni a United, így kicsúszott a kezébõl a trófea.
U21 Premier League, döntõ
Manchester United 1-2 Chelsea
Old Trafford, 13203 nézõ
United: Amos - Varela, McNair, M.Keane, James(Blackett 82.) - Janko, Ekangamene, Pearson, Lawrence(Harrop 86.), A.Pereira - Wilson(Weir 68)
Nem használt cserék: J.Pereira, Willock.
Gólszerzõ: Lawrence 12' illetve Musonda 22', Baker 79'
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló