Keane: Megérdemelte a Chelsea
Michael Keane, a Manchester United U21-es csapatának védõje szerint a Chelsea megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet, miután az Old Traffordon lejátszott döntõn 2-1-re nyerni tudott.
Tom Lawrence higgadt találatával a Vörös Ördögök szereztek vezetést a mérkõzés elején, de Charly Musonda egyenlített, majd 12 perccel a találkozó vége elõtt Lewis Baker gólja a gyõzelmet jelentette a londoniak számára.
A találkozót követõen Keane elmondta, a Chelsea - amely a tabella élén zárva várta a rájátszást - megérdemelten nyerte meg a sorozatot.
"Úgy gondolom, sokáig kézben tartottuk a meccset" - nyilatkozta a védõ az MUTV-nek. "Bár a labda nem sokat volt nálunk, nem sûrûn tudták veszélyeztetni a kapunkat. Sikerült két gólt szerezniük, mi pedig nem alakítottunk ki elég helyzetet az este folyamán, így valószínûleg megérdemelték végül a gyõzelmet. Mindannyian csalódottak vagyunk."
"Igazán jól kezdtünk. Tudtuk, hogy a Chelsea remek gárda, amely jól tartja a labdát, ráadásul néhány játékosunk is hiányzott ma, de nincs mentségünk. Tartották a labdát anélkül, hogy nagy zavart okoztak volna nekünk, de amikor esély adódott elõttük, kihasználták azokat. Gratulálok nekik!"
A második játékrészben James Wilsont és Tom Lawrence-t is sérülés miatt kellett lecserélni, így kevés támadó lehetõsége akadt Warren Joyce csapatának 1-1-nél. Keane szerint a Vörös Ördögök szenvedtek a támadások kialakításában, de elmondása szerint újabb tapasztalattal gazdagodtak és jövõre ismét képesek lesznek a döntõbe jutni.
"Nem igazán volt olyan játékosunk [Wilson és Lawrence lecserélése után], akire rá lehetett volna építeni a támadásokat vagy aki mögötte jelenthetett volna fenyegetést. Azon a ponton túl már nem igazán tudtunk kapura veszélyesen játszani. Akkor is éreztük, hogy megnyerhetjük a meccset, de nem így történt."
"Karácsony óta nagyszerû volt a csapatszellem. A szezont nem kezdtük valami jól, de karácsony óta többé-kevésbé ugyanaz a csapat futhatott ki hétrõl-hétre, ami segítség volt. Nagyon keményen edzettünk és öröm ebben a csapatban játszani. Van néhány remek játékosunk és kiváló sorozatot futottunk idén. Csak egy lépés hiányzott."
"A fiatalabb játékosoknak emlékezniük kell a következõ szezonban erre, és arra, amit ebben a percben éreznek, ezt fel kell használniuk motivációként, hogy még erõsebben térjenek vissza. Ha úgy kezdjük a következõ szezont, ahogy ezt befejeztük, biztos vagyok abban, hogy újra végig fogunk menni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!