Edwin: Hoek szakértelmet hoz a Unitedhez

Edwin van der Sar fellibbentette a fátylat a szakmájában elismert szakértõként ismert Frans Hoekrõl, és az általa kapusedzõként az Old Traffordra hozandó stílusról.


Hoek a nyári világbajnokságot követõen, a holland válogatottól érkezik a Vörös Ördögök edzõi stábjába az újdonsült menedzser Louis van Gaal, és másodedzõje, Marcelo Bout társaságában.

 

A '90-es évek elején a most 57 éves szakember volt Edwin van der Sar elsõ kapusedzõje az Ajax felnõtt csapatánál, a manchesteriek egykori játékosa pedig úgy hiszi, jó döntés született korábbi edzõje kinevezésekor.

 

"Õ terelgetett, és segített megtanulni mindent ahhoz, hogy sikeres futballista lehessek éveken át" - kezdte Van der Sar.

 

"Ahogy Louis van Gaal, õ is nagyon következetes és egyértelmû a módszereit tekintve - mindketten nagyon sok gondot fektetnek ezekre. Õ volt az elsõ ember az életemben, aki igazán sokat foglalkozott a kapusszakmával abból a szempontból, hogy miként kell kapcsolatot építeni a poszt, és a védõk, illetve középpályások között."

 

"Kapusként nem csak a kirúgásokat gyakoroltuk - más szituációk elõfordulására is gondolt, amelyek esetleg elõfordulhatnak egy adott mérkõzésen, emellett pedig megpróbált olyan fogásokat találni, amelyekkel jól tudunk együttmûködni a mezõnyjátékosokkal."

 

Hoek feladata nem lesz más, mint hogy az immáron kétszeresen a klub Év játékosává választott David de Gea további fejlõdését segítse.

 

"Nagyszerû segítség lesz Davidnak" - tette hozzá Edwin.

 

 

"Korábban õ is dolgozott a Barcelona együttesénél, úgyhogy tud spanyolul, amely nagy segítség lesz, bár tudom, hogy már David is jól beszél angolul. Szerintem remek párost fognak alkotni."

 

"Az elsõ évében tapasztalt nehéz kezdést követõen az eltelt három évben David fantasztikus módon fejlõdött, az elõzõ szezonban pedig különösen jól teljesített."

 

"Nagyszerû, hogy ott lehet nyáron a világbajnokságon. Természetesen Spanyolországban nincs hiány a parádés kapusokban. Victor Valdes sérülés miatt nem lehet majd ott, de Pepe Reina és Iker Casillas a keret tagjai, tehát minõségi játékosok foglalnak helyet a David elõtti rangsorban."

 

"Azonban abban is biztos vagyok, hogy a következõ években nagy szerep hárulhat majd rá a spanyol válogatottban is."

 

A csalódást keltõ 2013/2014-es szezont követõen Louis van Gaal menedzserré, illetve Ryan Giggs másodedzõvé való kinevezése az optimizmus újabb hullámára adhat okot az Old Traffordon.

 

"Mindig izgalmas, ha új edzõ érkezik egy csapathoz. Az elõzõ szezon mindenképpen a csalódás kategóriájába tartozik, de biztos vagyok benne, hogy Van Gaal keze alatt a dolgok jobbra fordulnak Ryan Giggs, illetve az általa a csapathoz hozott edzõk segítségével."

 

"Alaposan szemügyre fogja venni az akadémia lehetõségeit is, emellett abban is biztos vagyok, hogy lesz néhány új igazolása is. Úgyhogy igen, nagyon izgalmas lesz."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!