Fletcher izgatott a túra miatt
Darren Fletcher elmondása szerint sokkal izgatottabban várja az idei évi felkészülési túrát, mint bármely korábbit a Manchester United játékosaként.
2010 óta az idei lesz az elsõ nyár, hogy a skót középpályás arra készülhet, hogy a csapattal tart felkészülési túrájukra, miután az elmúlt években krónikus bélproblémáival küzködött. Szerencsére a válogatott játékos 2013. decemberében újra sikeresen játékba állhatott, és az elõzõ szezon második felében már gyakran kapott szerepet a Vörös Ördögök színeiben.
A felkészülési idõszak talán nem minden futballista vágyálma, de Fletcher már számolja vissza a napokat, hogy újra részt vehessen a csapat túráján, és már nagyon várja, hogy részt vehessenek az International Champions Cupon, amely során az AS Roma, az Internazionale és a Real Madrid is az ellenfelük lesz.
"Ez az általam eddig legjobban várt felkészülési idõszak" - kezdte Fletcher a ManUtd.com-nak.
"Már alig várom, mert már három éve nem lehetett ilyenben részem. Ha sikerül egészségesnek maradnod és jól sikerül a felkészülési idõszak, az meghatározó lehet a szezon hátralévõ részére. Tûkön ülve várom, hogy elkezdõdjön."
A július 29-én, Washington DC-ben rendezendõ Internazionale elleni mérkõzésen Fletcher és társai egy régi ismerõssel is szembe kerülhetnek, ugyanis a nyártól a milánóiakat erõsíti Nemanja Vidic. A saját nevelésû játékos szerint pedig már mindenki nagyon várja, hogy újra találkozhassanak egykori csapatkapitányukkal.
"Nagyon más lesz, hogy ellene kell játszanunk. Õ egy fantasztikus játékosa volt a klubnak, mindenképpen legendaként fog bevonulni a történelem könyvekbe" - tette hozzá Fletcher.
"De azon a napon már az ellenfelet fogja erõsíteni, és biztos vagyok benne, hogy nem fog minket kímélni a becsúszásoknál, ahogy mi sem õt! Mind nagyon várjuk már azt a napot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló