Nani 2 csapatos versenyt vár
Nani szerint idén egyetlen kihívója lehet a Manchester Unitednek, mégpedig a Chelsea, annak ellenére is, hogy jelenleg sûrû az élmezõny és csak 3 pont választja el a listavezetõt a 4. helyezettõl.
A portugál szélsõ leírta az Arsenal és a Manchester City esélyeit azzal, hogy kijelentette: csak Ancelotti kékei tudják megállítani a Unitedet.
A Vörös Ördögök idén veretlenek még a bajnokságban, ezért Nani biztos abban, hogy meg is fogják nyerni végül azt.
„Nem látok más esélyest a gyõzelemre idén a Manchester Uniteden és a Chelsen kívül. Reméljük, hogy mi nyerünk.” – mondta Nani.

A portugál szélsõ az elmúlt fél év során a Premier League egyik legveszélyesebb támadójává nõtte ki magát, és úgy érzi, ebben Ronaldo távozásának nagy szerepe volt, mivel így több lehetõséget kapott a frusztráló elsõ néhány év után.
„Könnyebb megmutatnom magam most, hogy Cristiano Ronaldo elhagyta a klubot.”
„Fantasztikus játékos, aki megérdemelten kapja a figyelmet és elismeréseket, szeretek vele játszani, de az is igaz, hogy amikor elhagyta a Unitedet, akkor felszabadult a hely mások számára, hogy megmutassák ragyogó képességeiket.”
Nani az utóbbi idõben megtanulta kombinálni támadó ösztöneit a védekezési fegyelemmel, és úgy érzi, hogy ezzel Ferguson egy készebb játékost csinált belõle.
„Sir Alex Ferguson elmagyarázta nekem, mennyire fontos a jó védekezés és ezeknek a támadások során is hasznát vehetem, azóta még veszélyesebb vagyok.”
„Tudom, hogy jobb játékossá válhatok, mint Cristiano Ronaldo. Most a legfõbb célom, hogy a következõ évben az Aranylabda-jelöltek listájára kerüljek.”
„Szeretném letenni a névjegyemet a futballban, hogy amikor majd visszavonulok, az emberek azt mondják, hogy ez a Nani egy kiváló játékos volt. Szeretnék valami különlegeset elérni az életben.”
Skysports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |