Carrick: Versenyképes lesz a United

Michael Carrick kijelentette, a Manchester Unitednél tanultak a múlt hibáiból és magabiztos azt illetõen, hogy a következõ szezonban ismét harcban lesznek a trófeák megszerzéséért.


Pocsékra sikerült a United 2013/2014-es szezonja, amely végén csak a 7. helyet sikerült elérni a Premier Leagueben, emellett pedig egyetlen trófeával sem sikerült bõvíteni a gyûjteményt az augusztusi Community Shield-gyõzelmet követõen.

 

Éppen ezért a klubnál új lapot kezdenének, ehhez pedig Louis van Gaal lehet a segítségükre, aki a múlt hét óta két új játékossal már biztosan együtt dolgozhat majd Manchesterben, miután már Ander Herrera és Luke Shaw is a Vörös Ördögöket erõsíti július 1-tõl.

 

A csapat korábbi sikereinek, de a tavalyi kudarcnak is tevékeny részese volt Michael Carrick, akit nagyon bántott a United kiegyensúlyozatlan formája, amely végül a jövõ évi Bajnokok Ligája-szereplésükbe is került, de továbbra is hiszi, hogy csapattársaival harcban lehetnek Anglia topcsapataival.

 

"Igen, az nem túl jó, amikor a dolgok nem mennek éppen zökkenõmentesen" - kezdte a középpályás a Sky Sports News-nak.

 

 

"Minden tõled telhetõt megteszel, ahogy mindenki más is, de néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy mi szeretnénk, és hát sajnos túlságosan hosszú ideig nálunk ez volt a helyzet."

 

"Vannak hullámvölgyek minden csapat életében, és ilyenkor mindenki arra számít, hogy minél gyorsabban kilábalunk belõle - amelyre utaló jeleket mutattunk is néhol a tavalyi szezonban - de ahogy váltakoztak az eredmények, és a hozzájuk kapcsolódó teljesítmények, úgy mindig egy lépést inkább hátrébb tettünk. Ez nagyon bántó dolog volt."

 

"Visszatekintve egy nagyon csalódást keltõ szezont hagytunk magunk mögött, de ebbõl tanulnunk kell. Soha nem szabad abbahagyni a tanulást, és minden lehetséges dolgot hasznosítanunk kell ebbõl az idõszakból."

 

"Továbbra is egyértelmûen rendelkezünk azokkal a minõségi játékosokkal a keretünkben, attól függetlenül is, hogy kik érkeznek a nyáron, akik szükségesek ahhoz, hogy újra harcban legyünk a bajnoki címért."

 

Abban biztosak lehetünk a következõ szezont megelõzõen, hogy Van Gaal nagy változásokat fog eszközölni a csapatnál, mivel szeretné, ha a Manchester United újra egyértelmû bajnokesélyessé lépne elõre.

 

Carrick pedig, aki már régóta szolgálja a klubot, azon lesz, hogy ugyanazzal a tûzzel próbáljon bizonyítani új menedzserének, mint amikor ideigazolt.

 

"Nem fogok másként nekivágni ennek a szezonnak, mint bármelyik korábbinak" - tette hozzá.

 

"Akár nyersz, akár veszítesz, és ugyanazt mondtam akkor is, amikor éppen nyertünk, az új szezonban minden elölrõl kell kezdened, és újra bizonyítanod kell."

 

"Az elõzõ szezon immáron semmit nem számít senki esetében. Frissen, és igen pozitívan kell nekivágnunk egy remélhetõleg igen sikeres szezonnak."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!