Generációváltás közeledte


A mai, Wolverhampton elleni meccs (is) sarkallt arra, hogy megírjam ezt a bejegyzést. A csapatból biztosan vagy esetlegesen távozó játékosokat akarom felsorolni és az itt maradókról pár szót szólni, továbbá elõrevetíteni, hova igazolhat az öreg és/vagy hova kellene, neveket nem akarok említeni a lehetséges érkezõk között, nem egyszerû eltalálni, fõleg Sir Alex Fergusonnál. Szubjektív véleményt olvashattok majd, biztosan lesznek akik egyetértenek vele és vannak akik nem, én így látom.

Wanderers a Wonderers

Vége a veretlenségi sorozatnak, ami talán még idõben jött. Talán egyesek elhiszik, hogy bizony nem vagyunk verhetetlenek. 

Villa kipipálva

Sokak szerint túlzott volt a 3-0-ás tippem a meccs beharangozójában, a mérkõzést látva azt mondom, még majdnem kevés is lett. 

O Clássico, Revierderby, South Wales derby

Soknak tûnhet a mai adag, de a televízióban 4-bõl csak 2 derbit tudtok megtekinteni. Ha múlt héten mérges voltam a Lille-Lens összecsapás miatt, akkor Porto-Benficára már nem is mondok semmit. Swansea meccset meg már el sem várom, hogy sugározzák., ehhez képest azt lenyomja a Sport 1 (aminek hihetetlen mód örülök, lentebb meglátjátok miért).

Ügynökök

A foci nem csak sport, üzlet is. Az ügynök az egyik fogaskerék a gépezetben. Az ügynököknél jobban már csak a bulvárlapok sportrovatainak firkászait utáljuk.

A Titanic kihajózása könnyebben ment

1912. április 10-én a Titanic Southampton kikötõjébõl indult elsõ útjára. Mint késõbb sajnos kiderült, az út egyben az utolsó is volt. De talán a kikötõi öbölbõl könnyebben kifutott az óceánjáró, mint ahogy tegnap a Manchester United nyerni tudott. 

Japán vs. Dél-Korea, Derby du Nord

Ezen a héten csak az Ázsia-kupa miatt tudok valamivel terjedelmesebbet írni, de így sem sokkal. Az igazán nagy probléma, hogy nagyon bizonytalan a broadcast, a felszínes csatornák inkább a "sztárokat" mutogatják, mint egy szürkébb játékosállományú, de annál paprikásabb derbit.

United - Birmingham: Kiváló produkció, de...

A tegnapi találkozón a srácok megmutatták, mit is tudnak támadásban. Ebben a szezonban talán most mutattuk a legjobb játékunkat elõre, de ne várja senki, hogy ezentúl ez így is marad! 

Tevez és Berbatov – 1. rész

Hosszú szappanoperához hosszú írás szükséges. Idézetek, tények, sztorik, saját véleményem az elmúlt évek legmegosztóbb témájáról két részben.

Dimitar Berbatov, a megosztó

A cím nem véletlen, volt már hasonló címmel írt bejegyzés Naniról is, bár nem én írtam. Így az író utólagos engedelmével a szerzõi jog díjairól késõbb tárgyalunk. :) 

Akiket lehetne igazolni

Eme kis cikkben felsorolom azokat a neveket, akikkel szóba hozták a Manchester United-et!

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!