Scholes: Még öt igazolásra van szükség
A Manchester United egykori legendás középpályása szerint a klubnak égetõ szüksége van további erõsítésekre, mielõtt elindulnának olyan irányba, mint õsi riválisuk, a Liverpool tette azt évekkel ezelõtt.
Paul Scholes nem kisebb kijelentést tett, mint hogy drasztikus eszközökhöz kell nyúlni ahhoz, hogy sikerüljön megállítani a Manchester United hanyatlását.
A korábbi Vörös Ördögnek volt szerencséje nem egy hihetetlenül sikeres csapat aktív részesének lenni az Old Traffordon, azonban a klub körüli jelenlegi helyzet miatt aggódását fejezte ki.
Pedig Louis van Gaal legénysége számára minden rózsásnak tûnt a felkészülési szezonban, hiszen hat mérkõzésükön hat gyõzelmet arattak, többek között olyan csapatok felett, mint az AS Roma, a Real Madrid vagy éppen a Liverpool.
Azonban a Swansea City elleni Premier League nyitófordulóban kapott pofon minden korábbi optimista felhangot elcsitított a csapat környezetében, és ha a Manchester Unitednél nem lépnek, akkor Scholes szerint hamarosan könnyen hasonlóságot vélhetünk majd felfedezni az Anfield Roadon tapasztalható trófeahiányhoz képest, ahol 1990 óta nem tudták a Liverpool-szurkolókat megörvendeztetni egy újabb bajnoki címmel a korábbi sikerekben gazdag idõszakot követõen.
"A jelenlegi szituációban, 11 nappal az átigazolási idõszak vége elõtt, korábbi klubomnak minden korábbinál nagyobb elánnal kell bevetnie magát a piacon" - kezdte Scholes az Independentben megjelent írásában.
"Igazolniuk kell még néhány minõségi játékost."
"Félelmeim vannak a Unitedet illetõen. Valós félelmem, hogy ugyanannyira elszigetelõdhetnek, mint tette az az 1990-es években a Liverpool."
Az egykoron Ginger Ninja becenévre hallgató játékos elmondása szerint amíg a klub edzõi stábjához tartozott, közölte a vezetõséggel, hogy mindenképpen szerzõdtessék a nyár folyamán a Toni Kroos - Cesc Fabregas kettõst.

"Hogy mire van a Unitednek szüksége? Öt játékosra. De nem öt jövõ ígéretére! Öt tapasztalt játékosra .... most!" - tette hozzá.
"Öt kimagasló képességû játékosra, akik azonnal képesek felvenni a ritmust és ellentétes irányba tudják fordítani a jelenlegi helyzetet, ami egyre égetõbbé válik. A United támadói a bajnokság bármely csatársorával felveszik a versenyt. A problémát mögöttük kell keresni."
"Az én öt válaszott játékosom a következõkbõl állna: Xabi Alonso, Sami Khedire, Raphael Varane, Angel Di Maria és Mats Hummels. Ez egy hatalmas összegû csekk átnyújtását jelentené a Real Madrid felé, miután az ötbõl négyen náluk játszanak."
"Nagyon nehéz lenne mindegyiküket megszerezni. De az átigazolási idõszak jelenlegi állapotában a Unitednek erre a szintre van szüksége."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 25 | 51 | 24 | +27 | 50 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 7 | Liverpool | 25 | 40 | 35 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Crystal Palace | 25 | 26 | 29 | -3 | 32 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 25 | 34 | 33 | +1 | 31 |
| 15 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |
Szavazás
TV műsor
West Ham - Manchester United
Premier League, 26. forduló