Rooney: Ezt nehéz elviselnünk
Wayne Rooney mérgesen hagyta el a Liberty Stadiont, nem csak a 2-1-es vereség miatt, hanem amiatt is, hogy a United képtelen volt igazán próbára tenni Lukasz Fabinaszki kapust, ráadásul az elsõ félidõben bosszantó módon adta el 1 gólos vezetését.
Ander Herrera egy csodálatos passzsorozat után a 28. percben nyitotta meg a gólok sorát, de nem sokáig örülhettek a Vörös Ördögök a vezetésnek, miután a dél-koreai Ki Sung-Yueng néhány percen belül egyenlített.
Habár összességében a United dominált a mérkõzésen 64%-os labdabirtoklásával és 18 lövési kísérletével (amelybõl 3 talált kaput), a Swansea otthon tartotta a 3 pontot az ex-liverpooli Jonjo Shelvey távoli bombájával, amely Bafetimbi Gomis fején megpattanva védhetetlenné vált De Gea számára.
„Természetesen ezt nehéz elviselni” – mondta Rooney a MUTV munkatársainak. „Különösen a második félõben kapott gólt. Úgy vélem, a mérkõzés elején 1-0-ig erõsen domináltunk, majd nem sokkal a vezetõ gólunkat követõen egyenlítettek egy bedobást követõen, amely nagyon bosszantó volt.”

„Úgy mentünk az öltözõbe félidõben, hogy tudtuk, vezethetnénk is. A második félidõben a Swansea csak szenvedett, majd egy 30 yardos megpattanó lövésbõl megszerezték a vezetést. Történnek néha ilyen dolgok és vannak ilyen napok, de ez nagyon bosszantó volt.”
„Ha meg tudtuk volna tartani a vezetést a szünetig, a Swansea kénytelen lett volna kinyílni a 2. félidõben és több területünk lett volna. Ahogy az elõbb is mondtam, szerintem domináltuk a mérkõzést, de talán nem tettük elég komolyan próbára a kapusukat. Aztán betaláltak õk, ami a játék képét illetõen csalódást keltõ volt.”
„Odaszögeztük õket a kapujukhoz, úgy éreztem a pályán, hogy csak idõ kérdése, hogy betaláljunk. Nyomás alá helyeztük õket, de nagyon jól védekeztek a 16-osuk körül, kiszorítottak minket. Pont nélkül eljönni ezek után nagy csalódás volt számunkra.”

A United figyelmének immáron azonban a jövõ heti, Sunderland elleni bajnokira kell összpontosulnia, amelyre Rooney kötelezõ gyõzelemként tekint.
„Vissza kell vágnunk a jövõ héten. Még mindig nagyon sok meccs van hátra, gyorsan túl kell tennünk magunkat ezen és újra jó sorozatot produkálnunk, hogy a TOP 4-ben végezzünk” – zárta nyilatkozatát a csapatkapitány.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Arsenal vs Manchester United
Premier League 23. fordulóEmirates Stadium
2026-01-25 17:30
Premier League 22. forduló
Old Trafford
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
2026-01-04 13:30
2025-12-30 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 22 | 40 | 14 | +26 | 50 |
| 2 | Manchester City | 23 | 47 | 21 | +26 | 46 |
| 3 | Aston Villa | 22 | 33 | 25 | +8 | 43 |
| 4 | Liverpool | 23 | 35 | 32 | +3 | 36 |
| 5 | Manchester United | 22 | 38 | 32 | +6 | 35 |
| 6 | Chelsea | 22 | 36 | 24 | +12 | 34 |
| 7 | Fulham | 23 | 32 | 32 | 0 | 34 |
| 8 | Brentford | 22 | 35 | 30 | +5 | 33 |
| 9 | Newcastle | 22 | 32 | 27 | +5 | 33 |
| 10 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 11 | Everton | 22 | 24 | 25 | -1 | 32 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 23 | 33 | 31 | +2 | 30 |
| 13 | Bournemouth | 23 | 38 | 43 | -5 | 30 |
| 14 | Tottenham | 23 | 33 | 31 | +2 | 28 |
| 15 | Crystal Palace | 22 | 23 | 25 | -2 | 28 |
| 16 | Leeds United | 22 | 30 | 37 | -7 | 25 |
| 17 | Nottingham Forest | 22 | 21 | 34 | -13 | 22 |
| 18 | West Ham | 23 | 27 | 45 | -18 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 23 | 15 | 43 | -28 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Arsenal - Manchester United
Premier League, 23. forduló