Beharangozó: Manchester United - Swansea

Szombaton délután 16 órás kezdéssel a Manchester United a Swansea City csapatát fogadja a válogatott szünet után, tehát tovább folytatódik a bajnokság véghajrája.


Meglehetősen keserű időket élnek meg a Vörös Ördögök hívei a Sevilla elleni BL-kudarcot követően, hiába sikerült előtte a Chelsea, a Crystal Palace és a Liverpool ellen is nagy győzelmeket elérni, valamint az FA-kupa elődöntőjébe is bejutni. Ezzel együtt nincs idő a csüggedésre, hiszen a Premier League 2. helyét az említett riválisok előtt több okból is meg kell szereznie Jose Mourinho legénységének.

 

A Swansea együttesének legeredményesebb játékosa, Jordan Ayew kihagyni kényszerül a hétvégi bajnokit eltiltás miatt, ám a Hattyúk így is kettőzött erővel futnak majd ki az Old Trafford gyepére, hiszen veszítenivalójuk vajmi kevés, ám minden pontra szükségük van a bennmaradás elkerülése érdekében.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Blind (bokasérülés), Herrera (combsérülés), Jones (combsérülés), McTominay (bokasérülés), Romero (sérülés), Young (térdsérülés)

 

Swansea: Jordan Ayew (eltiltás), Bony (térdsérülés), Leroy Fer (vádlisérülés), Rangel (ágyéksérülés), Renato Sanchez (combsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Swansea legutóbbi öt látogatásából az Old Traffordon, három ízben is elkerülte a vereséget minden sorozatot figyelembe véve (2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség) azok után, hogy első 10 idegenbeli mérkőzésükből 8-at elveszítettek az Álmok Színházában.

 

Jose Mourinho még sosem kapott ki a Swansea ellen, semmilyen kiírásban (7 győzelem, 2 döntetlen), megverve mind a négy menedzser csapatát, akikkel korábban szembetalálkozott (Laudrup, Monk, Bradley és Clement).

 

Miután Carlos Carvalhal irányítása alatt mindjárt az első idegenbeli PL-meccsét megnyerte, a Swansea aztán képtelen volt ezt megismételni a soron következő négy találkozóján (3 döntetlen, 1 vereség). Egyébiránt az a bizonyos idegenbeli győzelem eleddig az egyetlen összecsapása Carvalhalnak, amit egy honfitársa által irányított csapat ellen kellett megvívnia - akkor Marco Silva Watfordját gyűrték le 2-1-re.

 

Romelu Lukaku, aki mindössze egyetlen találatra van a 100. Premier League góljától, a 2018-as naptári évben lejátszott 14 meccsén összesen ugyanilyen számú esetben vette ki tevékenyen részét a United góljaiból (10 gól, 4 gólpassz).

 

 

Egymás elleni PL-mérleg:

 

13 meccs, 8 United győzelem (4 otthon, 4 idegenben), 2 döntetlen, 3 Swansea győzelem (2 otthon, 1 idegenben)

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

2012-13 United-Swansea 2-1
2013-14 United-Swansea 2-0
2014-15 United-Swansea 1-2
2015-16 United-Swansea 2-1
2016-17 United-Swansea 1-1

 

 

A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

 

United: GY GY GY V GY

 

Swansea : D GY V GY D

 

 

A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a bajnokságban:

 

United: Lukaku (14 gól), Martial (9 gól), Lingard (8 gól), Rashford (6 gól)

 

Swansea: Jordan Ayew (6 PL),  Tammy Abraham (4 PL), Sam Clucas (3 PL)

 

 

Premier League, 32. forduló
Manchester United (2.) - Swansea (14.)
Old Trafford, 2018.03.31. 16:00

Játékvezető: Bobby Madley

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Shaw, Bailly, Smalling, Valencia - Matic, Pogba, Mata, Lingard, Martial - Lukaku.

 

Swansea: Fabianksi - Olsson, Naughton, Mawson, Bartley, Van der Hoorn - Ki, Carroll, Clucas, Dyer - Abraham.

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

 

A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler TV-n ÉLŐ-ben nézhetitek!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!