Nehéz ellenfél a Swansea
A Manchester United menedzsere, José Mourinho felvázolta azokat a kulcsterületeket, ahol a Swansea City veszélyes lehet szombaton délután az Old Traffordon.
A portugál szakember külön kitért arra, a Hattyúk milyen fejlődésen mentek át Carlos Carvalhal érkezését követően, illetve hogy milyen veszélyeket rejteget a keretük saját fiai számára.
"Egy nagyon jól szervezett csapattal fogunk majd megmérkőzni, különösen védekezési szempontból" - kezdte Mourinho a MUTV-nek adott interjújában és a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
"Nem csak nagy létszámmal védekeznek, de nagyon jól meg is szervezik magukat, a védekezésbeli mozgásaikat pedig egyértelmű elgondolások vezérlik."
"A gyors embereiknek köszönhetően veszélyesek kontratámadásokból és ugyanez igaz a pontrúgásaikra is, mert legalább négy nagy és erős játékosuk van a csapatukban, akik használhatóak a légi párbajok során. Nehéz ellenfelek."
Az új év óta a walesi gárda minden sorozatot figyelembe véve hat mérkőzésen tudta megóvni kapuját bekapott góltól, emellett pedig hangzatos győzelmeket arattak a Liverpool és az Arsenal ellen is, amely Mourinho szerint önbizalomnövelő hatással lesz rájuk a hétvégi összecsapás előtt.
"Boldognak és magabiztosnak tűnik a csapatuk, és szinte mindenhonnan legalább ponttal tudtak távozni, még a legnehezebb helyzetekből is. Remekül teljesítenek az utóbbi időben" - tette hozzá.

Nem is oly rég a szombati vendégcsapat még a tabella legalján, négy pontra a bennmaradástól szerénykedett, de Carvalhal vezényletével kimásztak a gödörből és jelenleg három pontos távolságra állnak a kiesőzónától.
"Hihetetlen fejlődésen mentek át. Voltak nehéz időszakaik, és nehéz helyzetekben találták magukat, de Carlos érkezése óta egyértelmű a csapat fejlődési íve. A kiesőzóna legalján rostokoltak heteken keresztül, de aztán Carlosszal pontot-pontra gyűjtögettek, mostanra pedig már jó pozíciónak örvendhetnek."
Ha valakinek a nyilatkozat jellegéből még nem vált egyértelművé, José Mourinho nagyon jó kapcsolatot ápol honfitársával és kollégájával, azután pedig, hogy a Hattyúk menedzsere a "futball királyának" nevezte egy nyilatkozatában, ő is megnyilvánult vele kapcsolatban.
"Ő azt gondolta, hogy én vagyok a futball királya, és azt mondta, hogy a Portoval elért sikereim, és az azt követő országváltásom megnyitotta az utat a portugál edzők előtt, hogy máshol is kipróbálják magukat, amiben szerintem is sok igazság van."
"Többször szoktunk beszélni minden héten, és már hosszú-hosszú évek óta barátok vagyunk. Ő egy nagy tapasztalattal rendelkező fickó, és nagyon örülök annak, amit látok tőle."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Swansea Cty
Premier League 32. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |