Van Gaal ötödször is gyõzni akar a Liverpool ellen
Louis van Gaal szerint a Manchester United - Liverpool a legnagyobb angol rangadó, a menedzser pedig eltökélt, hogy boldoggá tegye a Vörös Ördögök szurkolóit a vasárnapi mérkõzésen.
Van Gaal egymás után négyszer gyõzedelmeskedett a csapatával a Liverpool ellen, elsõ alkalommal még a 2014-es felkészülési túra során. Ezt követõen oda-vissza megverték Brendan Rodgers csapatát a tavalyi szezonban, majd ezt egy újabb gyõzelem követte a szezon elsõ felében.
Jurgen Klopp, akivel a holland menedzser már a német Bundesligában is összemérte az erejét, a Liverpool új edzõje, Van Gaal pedig egy újabb feszült hangulatú találkozóra számít a United riválisával szemben. A mai, mérkõzés elötti sajtótájékoztatón a United menedzsere arról beszélt, hogy elõnyt kell kovácsolniuk az atmoszférából, de arra is felhívta a figyelmet, hogy könnyen elszakadhat a cérna az ehhez hasonló drámai mérkõzéseken.
Amikor arról kérdezték, hogy vajon ez-e a legnagyobb meccs Angliában, Van Gaal így válaszolt: "A szurkolók így gondolják, és ezt nekem is volt alkalmam megtapasztalni. Négyszer is. Amióta én vagyok a csapat edzõje, négyszer játszottunk egymás ellen, ebbõl az egyik mérkõzést az Egyesült Államokban rendezték meg. A játékosok állapotán is lehet ezt látni. Tavaly ott volt például Steven Gerrard, akit a pályára lépése után 30 másodperccel késõbb már ki is állítottak - ez nem túl gyakori. Agresszívnak kell lennünk, de ugyanakkor kézben is kell tartanunk a mérkõzést, ami nem egyszerû, mert rengeteg szenvedély van a játékosokban az ilyen meccseken."
![]()
"Tudom, hogy ez egy fontos mérkõzés a szurkolóknak" - folytatta Van Gaal. "Láttam hogyan reagáltak, amikor legyõztük õket, úgyhogy tudom mirõl beszélek. Mike, a szakács is elmagyarázta ezt nekem a saját szavaival. Mindenki készen áll a mérkõzésre, nekünk pedig 90-95 percig kell majd harcolnunk a Liverpool ellen."
Van Gaal eddig négy alkalommal találkozott a pályán Kloppal, amikor még a Bayern München edzõje volt, és mind a ketten két-két gyõzelmet jegyezhetnek a nevük mellett. Klopp októberben vette át a Liverpool irányítását, és az azóta elért fejlõdésük felkeltette egykori ellenfelének az érdeklõdését.
"Látható a lenyomata a csapaton, ami fontos" - mondta Van Gaal. "Nagyon agresszívan játszanak, nyomást helyezve az ellenfélre. Természetesen neki is hozzá kell szoknia a Premier League ritmusához, de szerintem már biztos észrevette, hogy mi a különbség a Bundesliga és az angol bajnokság között."
"Minden meg van benne, hogy Premier League menedzser legyen, mert mindig is ezt a fajta futballt játszatta, ez pedig biztos tetszeni fog az angol szurkolóknak is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló