Beharangozó: Liverpool - Manchester United

Vasárnap kora délután rendezik az angol bajnokság történetének két legeredményesebb klubjának összecsapását az Anfielden. Egy Liverpool - Manchester United találkozó pedig mindig különleges csemegeként szolgál a labdarúgás szerelmeseinek.


Bár egy ilyen találkozó szinte kivétel nélkül minidg izgalmas és feszültséggel teli, a csapatok jelenlegi formáját és teljesítményét nézve az ember talán kicsit kétkedve ül le megnézni a Premier League legnyagyobb rangadóját a televízió készülékeke elé. A Pool ugyan átesett egy edzõváltáson is a szezon során és a mutatott játék alapján van fejlõdés is a Klopp érában, az eredmények mégsem alakulnak úgy teljesen, ahogy azt a német menedzser szeretné.

 

 

A merseyside-i csapat és a Vörös Ördögök is 3-3-as döntetlennel hangoltak a hétközi mérkõzésükön a hétvégére. A United holland menedzsere pedig a Szarkák elleni döntetlen vereségként értékelte, mivel csapata vezetett a találkozón, az utolsó percekben mégis két pontot veszítettek. A Pool is hasonló cipõben járt hét közben, ugyanis vezettek az Arsenal ellen, a végén mégis nekik kellett az egyenlítésért és az egy pontért küzdeniük.

 

Azonban úgy gondolom, hogy a vasárnapi találkozó az Anfield Road-on a hétvége egyik legnagyobb csemegéje lehet a fociszeretõ szurkolóknak és a laikusok számára is.

 

Pénteki sajtótájékoztatójában a United holland menedzsere elmondta, hogy Bastian Schweinsteiger és Phil Jones állapota sokat javult és, ha csak kis idõre is de bevethetõek lehetnek a vasárnapi találkozón. A Borussia Dortmund csapatától visszatérõ Adnan Januzaj pedig szintén ott lehet a találkozón, de minden bizonnyal csak a cserék között számol vele a menedzser.

 

Akik hiányozhatnak:

Pool: Origi, Coutinho, Lovren, Skrtel, Sturridge

United: Carrick, Valencia, Shaw, Rojo

 

Érdekességek:

  • Louis van Gaal irányítása alatt a United 4 alaklommal találkozott a Poollal és mind a 4 alkalommal le is gyõzte riválisát. Ezeken a találkozókon a Vörös Ördögök 11 gólt szereztek és csupán 3-at kaptak.
  • A Liverpool csupán 8 pontott szerzett a legutolsó 7 Premier League találkozóján.
  • Két gyõzelemmel és két döntetlennel a Pool négy mérkõzés óta veretlen hazai pályán.
  • A United utolsó nyolc Premier League találkozójából csupán egy alkalommal tudott gyõzni. 4 döntetlen és 3 vereség a további mérlege a csapatnak.
  • Wayne Rooney négy egymást követõ mérkõzésen tudott gólt szerezni, melyre 2012. márciusa óta nem volt példa.
  • A Vörös Ördögök csapatkapitánya 175 gólnál jár a Manchester United színeiben az angol bajnokságon belül. Ennyi gólt egy csapatban a Premier Leagueben csupán egy játékos szerzett, õ pedig Thierry Henry az Arsenalból.

 

Egymás elleni mérleg:

Örökmérleg: 193 mérkõzés, 78 United gyõzelem 51 döntetlen 64 Pool siker - 269/247-es gólarány a United javára

Premier League: 47 mérkõzés, 26 United gyõzelem 8 döntetlen 13 Pool siker - 71/55-ös gólarány a United javára

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

Pool - United: 1-3 (2015.09.12.)

Pool - United: 1-2 (2015.03.22.)

Pool - United: 0-3 (2014.12.14.)

Pool - United: 3-0 (2014.03.16.)

Pool - United: 1-0 (2013.09.01.)

 

A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

Pool: V, Gy, Gy, V, D

United: V, V, D, Gy, D

 

A két csapat legeredményesebb játékosai:

Pool: Benteke 7 gól (6 PL), Coutinho 5 gól (5 PL), Origi 4 gól (1 PL), Sturridge 4 gól (2 PL), Firmino 3 gól (3 PL)

United: Rooney 11 gól (5 PL), Martial 8 gól (5 PL), Depay 5 gól (2 PL), Mata 5 gól (4 PL), Herrera 3 gól (2 PL)

 

Premier League 22. forduló

Liverpool (9.) - Mancehster United (6.)

Anfield Road, 2016.01.17. 15:00

 

Játékvezetõ: Mark Clattenburg

 

Lehetséges kezdõcsapatok:

Pool: Mignolet, Clyne, Caulker, Sakho, Moreno, Can, Henderson, Milner, Lallana, Firmino, Ibe

United: De Gea, Darmian, Smalling, Blind, Young, Schneiderlin, Herrera, Depay, Rooney (c), Mata, Martial

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

A rivális véleménye: "Egyik csapat sincs épp csúcsformában mindezek ellenére ez egy hatpontos rangadó a javából! A két csapat legutóbbi találkozójából a Manchest United jött ki gyõztesként így azt gondolom hogy ez is motiválhatja Jürgen Klopp fiait valamint láthattuk hogy a rangadókra képes összeszedni magát a Mersey-parti csapat. Sok a sérültünk azonban az Arsenal ellen ez nem látszódott, mivel pariban voltunk végig."

"Véleményem szerint megint csak Firmino fog kezdeni csatárposzton és nagyon sok fejtörést fog okozni a MU védõinek."

"Liverpool-i oldalról azt gondolom ha a Sakho-Touré védõpáros tudja hozni az elmúlt meccseken mutatottakat akkor nem lehet gond megállítani a Manchester támadásait, azonban a United csatárai is képesek bármikor gólt szerezni."

 

Köszönöm az együttmûködést a Magyar Liverpool Szurkolók facebook oldal adminisztrátorának!

 

A mérkõzés ÉLÕ-ben követhetitek a Fanatics TV-n és a Digi Sport 1-en is. Látogassatok el közös meccsnézéseinkre is! A KickOff Sport Bár nyereményjátékkal kedveskedik az oda látogató szurkolóknak!!!


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!