Van Gaal: Soha nem távoznék önként a Unitedtõl
Louis van Gaal mérgesen utasította el azokat a híreszteléseket, miszerint múlt hétvégén felajánlotta lemondását a Manchester United vezetõségének.
Néhány angol lapban kész tényként kezelték, hogy a holland menedzser szóban felajánlotta lemondását Ed Woodward ügyvezetõ-igazgatónak, miután szombaton 1-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán a Vörös Ördögök.
Kedden azonban a Sky Sports hírforrásai arról számoltak be, Van Gaal nem tett ilyet, és a 64 éves szakemberhez közel álló újságíró, Marcel van der Kraan is kijelentette, honfitársa nem tenne ilyet.
A Manchester United menedzsere úgy érzi, bizonyos dolgok, amiket egyes médiumok írnak róla, "rettenetesek és borzalmasak".
"Soha nem említettem, hogy felmondanék. Mindenki legyártja a maga sztoriját, aztán nekem meg azokra kell válaszolni. Nem tennék ilyet" - kezdte a Derby County elleni FA-kupa mérkõzést megelõzõ sajtótájékoztatóján.
"Szerintem rettenetes és borzalmas, hogy ilyet valaki leírhat, majd aztán nekem kell az emiatt felmerülõ kérdésekre válaszolni. Az emberek elhiszik ezeket a történeteket, én pedig nagyon aggódok emiatt. Rengeteg hívást és üzenetet kaptam."
"De oké, ilyen ez a világ - mindenki azt írhat, amit akar, és nem kell fénie senkinek semmitõl. Ez a harmadik alkalom [a sajtó szerint], hogy kirúgtak, de még mindig itt ülök Önök miatt, mert kötelességem megtenni ezt."
"Vannak bizonyos emberek, akiket kedvelek, mert tiszteletteljes módon képesek feltenni a kérdéseiket. De a legtöbben tiszteletlenül teszik meg mindezt."
A Sky hírforrásainak értesülései szerint Van Gaal továbbra is élvezi Woodward, és a United vezetõségének támogatását, szezonbeli hatodik Premier League-vereségük ellenére, amellyel már öt pontnyira kerültek a negyedik, Bajnokok Ligája indulást érõ helytõl.
"Fantasztikus, hogy Ed támogat engem. Amikor a vezetõségnek ilyen bizalma van irányodba, akkor a nyomás is sokkal nagyobb, mikor azt mondják neked, 'Ez az utolsó mérkõzésed', vagy ilyesmi" - tette hozzá.
"Ha harcolhatsz, akkor nagyobb a motiváció. Én mindig harcolok. Mindig bízok magamban."
"Ha kikapunk a Derbytõl, akkor rosszabb lesz a helyzet, és ezt már megjósoltam a Southampton elleni mérkõzés elõtt is. Nem veszíthetek többször, mert akkor már negyedszerre fognak kirúgásra ítélni."
"Ha újra vereséget szenvedsz, egészen pontosan az utolsó pillanatokban, akkor betelik a pohár. Nem hiszem, hogy mindig az a legfontosabb, hogyan játszottunk. Játszhatsz csúnyán, és nyerhetsz vagy éppen játszhatsz szépen és mégis kikapsz - olyankor még bosszantóbb a vereség."
"Menedzserként és játékosként az a feladatunk, hogy újra talpra álljunk, és megtegyük azt, amit meg kell tennünk, mert ilyen egy professzionális hozzáállás."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |