Robson emlékei a manchesteri derbikrõl

A Manchester United egykori csapatkapitánya, Bryan Robson szerint a két manchesteri csapat közötti versengés sokkal kiélezettebb manapság, mint régen volt, amikor még õ is a csapatban játszott.


A vörösök figyelemre méltó statisztikával büszkélkedhetnek a városi riválisuk ellen, habár a City többször élvezhette a siker ízét az utóbbi években mióta 2008-ban az új tulajdonos felvásárolta a klubot. (Sheikh Mansour 210 millió fontért vásárolta meg – a szerk.) 


Az újabb derbi elõtt, amelyet majd a nyári felkészülési túrán fog vívni a két csapat Houstonban, a manutd.com stábja leült beszélgetni a klub egykori legendájával, Bryan Robsonnal, aki 1981 és 1994 között 345 meccsen lépett pályára United mezben, hogy megkérdezzék, mi a véleménye a világ egyik legkomolyabb rivalizálásáról, ami a múltat és a jelent illeti. 

 


Mennyire mondanád ádáznak azokat a derbiket, amelyeken pályára léptél?


„Amikor a derbiken játszottam a rivalizálás nem volt ennyire ádáz. Eltekintve attól amikor elõször pályára léptem 1981-ben a klub színeiben a City ellen, ugyanis akkor a City nem játszott rosszul. Emlékszem a debütálásomra a városi rivális ellen a Main Roadon - 0:0 lett a végeredmény, ami azért érdekes mert az azt követõ derbiken amiken pályára léptem, ha jól emlékszem mindig nyertünk, de egy biztos, hogy egyszer sem kaptunk ki. Ez egy kicsi, de igencsak nagyszerû személyes rekordom. Abban az idõben nem volt nagy rivalizálás, így nem voltam részese annak, aminek manapság a játékosok részesei.  A jelentõs beruházások teszik lehetõvé a Manchester City-nek, hogy kupákért és a bajnoki címért harcolhassanak és õk egy igazi nagycsapat lettek, ami még versenyképesebbé tette õket.”


Melyik volt a legjobb derbi amin pályára léptél?


„Emlékszem, megvertük a City-t 2:0-ra az Old Traffordon (1987 márciusa) és az egy elég sima gyõzelem volt. Az egy olyan 2:0 volt ami 6:0 is lehetett volna, ugyanis mi tényleg nagyon jól játszottunk aznap, és úgy gondolom ez az én kedvencem. Ami a Maine Roadon játszott meccseket illeti, volt egy meccs (1983 márciusa) amikor 1:0-s hátrányból álltunk fel és nyertük meg végül a meccset 2:1-re, így ez is egy nagyszerû emlék számomra. A 90-es években, amikor olyan játékosaink voltak, mint Roy Keane, Paul Ince vagy Andrei Kanchelskis és még számos hasonló kvalitásokkal bíró játékos, mi erõsen domináltunk a városi rivális elleni derbiken.”

 


Milyen volt végigsétálni Manchesterben játékosként a derbi utáni napon?


„Nagyon élveztem! Ha megnyernél egy derbit, az egyetlen dolog, amit valószínûleg meg kellene csinálnod az, hogy menj ki másnap az edzés után ebédelni, mert láthatod, hogy minden Manchester United drukker boldog. A drukkerek halkak ha kikapsz egy derbin, de akkoriban nekünk egy szép rekordunk volt, így nekem csakis jó emlékeim vannak arról, amikor a derbik után körbesétáltam a várost.” 


Hogyan változtatta meg a jelentõségét a derbinek a City közelmúltbéli sikerei?  


„Szerintem sokkal kiélezettebbé tették. Õk egy valós fenyegetést jelentenek ma már, ellenben a 80-as és 90-es évekkel, mert akkor nem jelentettek nagy veszélyt ránk nézve. Azonban a 2000-es években végrehajtott nagy befektetéseik nagy riválissá tették õket. A Liverpool nem különösebben jelent már olyan nagy veszélyt. A Liverpool elleni meccs is kiélezett, de ez már más, mert ha a Chelsea-t és a Manchester City-t megnézzük, rögtön azt mondhatjuk, hogy igen, õk idén harcban lesznek ellenünk a kupákért és a bajnoki címért folyó harcban.”

 

A két csapat közötti örökmérleg

 

Csapat

Mérkõzés

Gy.

D.

V.

Gólarány

Lõtt gól/meccs

Kapott gól/meccs

Manchester City

150

44

47

59

206:211

1.37

1.41

Manchester United

150

59

47

44

211:206

1.41

1.37


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások