Pereira: Jó erõpróba volt a Barca ellen játszani
A Manchester United brazil tehetsége, Andreas Pereira erõs meggyõzõdése, hogy a Vörös Ördögök elõnyére válnak a Barcelona elleni meccs tapasztalatai, a vereség ellenére is.
A FedEx Field-en, az NFL-ben játszó Washington Redskins otthonában szenvedte el a csapat elsõ vereségét a 2017-es, Aon által támogatott felkészülési tornán, a korábban az LA Galaxy, Real Salt Lake, Manchester City és Real Madrid ellen aratott gyõzelmek után.
A veretlenségi sor megtörése csalódást jelent, azonban a csereként beállt Pereira pozitívan tekintett az összecsapásra.
“Jó erõpróba volt, jó élmény a felkészülés során amire mindenképpen építhetünk a tétmeccseken” - mondta Andreas szerda este. “Sokkal komolyabb munka ilyen erõs csapatok ellen játszani, jobban összpontosítunk a pályán, és jó megmérettetés volt ez nekünk, ahogy nekik is.”
“Sorban egyre nehezebb ellenfelek jöttek, ami megint jó nekünk, mert jövõ hónapban fontos találkozó vár ránk a Szuperkupa döntõjében a Real Madrid ellen.”
“Minél nehezebb feladatok elé kell állítani magunkat. Mindenképpen építünk majd a tapasztalatokra, mivel a Bajnokok Ligájában játszunk következõ idényben. Most már tudjuk, mit kell tennünk a Barcelona ellen, ha összekerülünk.”
Pereira tavaly kétszer is szembenézhetett a Barcelonával, mikor a Granadánál volt kölcsönben, ami még eltökéltebbé tette a fiatal brazilt, hogy beverekedje magát Mourinho tervei közé.

Miután az USA-ban ötször is pályára lépett, Andreas elégedett volt eddig teljesítményével. “Jól megy nekem” - magyarázta. “A legjobbamat nyújtom, be akarok kerülni a csapatba idén, segíteni akarom a csapatot hogy minél többet érjünk el” - fejezte be a támadó.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |