Jose üdvözli visszatérő sztárjait

Jose Mourinho elismerte, csapatának hiányzott már a nagy sztárok, Paul Pogba és Zlatan Ibrahimovic hatása, mely a világ minden egyes csapatát hasonlóan érintene.


A menedzser Marcos Rojo visszatérését is örömmel veszi tudomásul, azt követően, hogy az argentin játékos a hét közepén már szerepelt az U23-as csapatban. Ezen hírek forgószélként csaptak le a Newcastle United elleni mérkőzést megelőzően, akik ellen a Vörös Ördögök megpróbálnak majd visszatérni a győzelem útjára a válogatott szünetet követően.

 

Pogba jelentős szerepet vállalt a csapat remek szezonkezdetében, megszerezve a klub augusztus hónap legjobb játékosa címét, mielőtt a Basel elleni Bajnokok Ligája nyitó összecsapáson sérülést nem szenvedett. Ibrahimovic és Rojo is mindketten az elmúlt szezonban szenvedtek térdszalag sérülést az Anderlecht elleni Európa-liga találkozón, azonban készen állnak arra, hogy csatlakozzanak Pogbához és a keret többi tagjához a hétvégi mérkőzésre.

 

"Most már beszélhetek Paulról, hiszen visszatért" - mondta Mourinho. "Nem igazán szerettem volna beszélni róla addig, amíg sérült volt, azonban tisztán látható a Manchester United teljesítménye Paul sérülése előtt és után. A játékunknak vannak bizonyos aspektusai, olyan elemei amelyek megváltoztatják a mérkőzésekhez való hozzáállásunkat Paullal vagy nélküle - ez ilyen egyszerű."

 

"Zlatan az elmúlt szezonban szinte minden percet végigjátszott egészen a sérüléséig. Ebben az idényben azonban megtanultunk nélküle játszani. Máshogy futballoztunk, de nagyon fontos játékosunk és természetesen üdvözöljük ismét a csapatnál."

 

"Természetesen hihetetlen személyiségéről tett tanúbizonyságot azáltal, hogy egy ilyen mértékű sérülést küzdött le. Mindannyian azt mondtuk, hogy 2017-ben vissza fog térni, azonban nem mindegy, hogy ez 2017. december 31-én vagy november közepén történik meg. Sérült játékosként is pontosan ugyanaz a szuper profi futballista volt, mint egészségesen, fantasztikus munkát végzett."

 

"Ugyanez a helyzet Marcos [Rojo] esetében is. Az ő sérülése is nagyon súlyos volt, komoly műtéttel; játszott már egy mérkőzést szerdán a tartalékokkal és ő is rendben van. Paul persze nem ugyanebbe a kategóriába esett; nem volt szükség műtéti beavatkozásra, de ez is egy jó, és amikor azt mondom hogy jó, akkor arra is gondolok, nem pedig egy rossz sérülés, és most már mindhárman visszatérhettek."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!