Hivatalos: Mata egy évvel hosszabbított
A Manchester United élt opciójával és egy évvel, 2019-ig meghosszabbította Juan Mata szerződését.
José Mourinho az elmúlt hetek során számtalanszor beszélt Mata fontosságáról, amelyet hétfőn is megtett a Tottenham elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatója keretében.
Miután megerősítette, hogy a klub meghosszabbította a középpályás szerződését, Mourinho így szólt:
"Mata nagyon fontos. Amikor másfél évvel ezelőtt megérkeztem a klubhoz, mindenki azt mondta, 'Mata nagyon nagy bajban van', majd most pedig hosszabbítottunk vele egy évet. Ő nagyon fontos játékos számomra; fontos a klubnak; és fontos a játékostársainak."
Kedden délután a MUTV-nek adott exkluzív interjúban Mata örömének adott hangot maradása kapcsán és reményei szerint még "számtalan évet tölthet el a csapatnál".
"Továbbra is nagyon boldog vagyok és nagyon büszke vagyok, hogy a klub része lehetek" - kezdte a Vörös Ördögök 8-asa.
"Szerintem mindenkinek kivételezettnek kell éreznie magát, aki a Manchester Unitedhez tartozhat, és ez esetemben sincs másként."
"Mindenkivel nagyon jó viszonyban vagyok a klubnál, és természetesen ez igaz a menedzserre és a csapattársaimra is. Amint ennek a klubnak a részévé válsz, a karriered már nem lesz ugyanaz; megváltozik, mert ez a futball történetének egyik legnagyobb klubja. Mindennap megpróbálom magammal éreztetni, mennyire szerencsés és kivételezett helyzetben vagyok, minden egyes edzést megpróbálom a magam javára fordítani, és azon gondolkodom, mennyire fontos dolog az, hogy a Manchester United játékosa lehetek."

Mata 2014 januárjában igazolt a Unitedhez a Chelsea-ből, és azóta 172 mérkőzésen 39 gólt szerzett a Vörös Ördögök színeiben. A szurkolók egyik legnagyobb kedvence az eltelt 4 év során elhódította az FA-kupát, a Ligakupát és az Európa-ligát is az Old Traffordon, a 2015 márciusában a Liverpool ellen szerzett fantasztikus duplájára pedig a mai napig mindenki élénken emlékszik.
"Nyolc, tíz, tizenkét évesen soha el nem tudtam volna képzelni azt, hogy egy ilyen klubnál játszhatok majd" - folytatta Juan.
"Emlékszem a nagy játékosokra - Scholes, Giggs, Beckham, Van Nistelrooy, Ferdinand, Vidic - és ők nagyon távolinak tűntek attól a szinttől, ahol én játszottam, de most hogy itt vagyok, ez nagyon különleges érzés."
"Az itt eltöltött négy évem során rengeteg új játékosa lett a csapatnak, de mostanra már nagyon jól megismertük és megértjük egymást. Sikerült stabilizálni a csapatot, amelyre szerintem pozitívan építeni lehet a jó eredmények elérését és a trófeák megszerzését."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |