Pereira: A Valencia meg akar venni
Andreas Pereira megerősítette, a Valencia tájékoztatta ügynökét arról, hogy a nyár folyamán vételi ajánlatot fognak tenni érte, ám elmondta, ő előnyben részesítené azt, hogy a Manchester Unitedben játszhasson a következő szezonban.
Pereira teljes szezonra szóló kölcsönszerződése hamarosan véget ér a Valencia együttesével, ahol eddig 28 alkalommal lépett pályára, amelyeken 1 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.
José Mourinho még szeptemberben nem tetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Pereira a Valenciahoz való kölcsönadását kérvényezte, ahelyett hogy maradt volna és megharcolt volna helyéért az Old Traffordon, de a 22 éves játékos pontosan ebben reménykedik a következő idény kapcsán.
"A Valencia kapcsolatba lépett az ügynökömmel, akivel közölték, hogy megakarnak végleg vásárolni, amely hízelgő számomra, de nem az a helyzet, mint ami a médiában ezzel kapcsolatban megjelent" - kezdte Pereira a South China Morning Postnak.
"Az emberek azt beszélik, hogy tárgyalást kezdeményeztem José Mourinhoval, pedig semmi ilyen nem történt. A Valencia edzője sokat beszél velem, jól megértjük egymást, de tudomásom szerint továbbra is a Manchester United játékosa vagyok, a szerződésem 2020-ig szól az Old Traffordon és az a célom, hogy a Unitednél játszhassak. Soha nem szándékoztam elhagyni a Unitedet."

Pereira egy sikeres Valencia tagja lehetett idén, amely jó eséllyel pályázik arra, hogy a spanyol bajnokság legjobb négy helyének egyikén végezzen, biztosítva ezzel a következő szezonbeli Bajnokok Ligája indulásukat.
Ez sorozatban a második szezonja a Belgiumban született Pereiranak, aki 16 évesen csatlakozott a United kötelékébe, hogy a La Ligaban szerepelhet kölcsönben, tavaly ugyanis a Granada együttesét erősítette 35 bajnokin, amely során 5 gólt szerzett.
Tehát mindkét ideiglenes csapatánál állandó játéklehetőséghez, és ezzel együtt értékes tapasztalatokhoz jutott, ő pedig elégedett az így elért fejlődésével.
"Jobb játékos vagyok most" - tette hozzá.
"Hozzászoktam, hogy olyan nagy kvalitású csapatban játszom, ahol elvárás a győzelem, és minden szinten versenyképes. Mentálisan is erősebbnek érzem magam."

Pereira számos tehetséges játékossal karöltve játszhat a Mestallaban - többek között Geoffrey Kondogbia, Goncalo Guedes és Carlos Soler - és elmondása szerint élvezi azt a játékfilozófiát, amelyet edzőjük, Marcelino meghonosított a csapatnál.
"Nagyon jó futballt játszunk, amelyben kulcsszerep hárul a gyors és robbanékony kontratámadásokra."
"Az edzőnk ezt várja el tőlünk, aki ráadásul nagyon odafigyel a részletekre is. Ha valamit rosszul csinálsz, akkor azt azonnal közli veled."
"Az egyik meccsünkön elveszítettem a labdát, amely után azt gondoltam, 'A fenébe! Elveszítettem a labdát', de ő nem akarta, hogy ezen gondolkozzak, csak hogy azonnal támadjak le, és hezitálás nélkül azonnal a labda visszaszerzésére koncentráljak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |