Beharangozó: Southampton - Manchester United
A Premier League 14. fordulójában ahhoz a Southamptonhoz látogat Jose Mourinho csapata, mely jelenleg is a kiesőzónában tartózkodik.
Egyik menedzser sem aludhat nyugodtan mostanában, hiszen míg a Soton 13 bajnoki során csak 8 pontot szerzett és hazai környezetben még nyerni sem tudott, addig a Unitednél az látható, hogy egyre nagyobb a hátránya az éllovashoz képest, ráadásul jelenleg közelebb áll a kiesőkhöz, mint a Man City-hez.
Persze kár is az első helyet nézni, maga Mourinho is elmondta, hogy a top 4-et nézte ki egyelőre, de az is egyre nehezebbnek tűnik.
Szerencséjére a komoly sérüléshullám elkerüli keretét, így most is sok játékos közül válogathat. Bár Sanchez lesérült edzésen, Diogo Dalot akár a bajnokságban is bemutatkozhat, miután felépült sérüléséből.
Akik hiányozhatnak:
Soton: Ings(comb), Long(boka)
United: Sanchez(comb), Lindelöf(comb), Darmian(láb)
Érdekességek:
Minden sorozatot figyelembe véve a Szentek nem tudták legyőzni a Unitedet hazai környezetben a legutóbbi 10 egymás elleni mérkőzésükön.
A Vörös Ördögök nyolc alkalommal győzték le a Sotont a PL-ben úgy, hogy hátrányból kellett felállniuk.
A hazaiak 9 bajnoki óta nem tudtak nyerni. Hazai környezetben ráadásul még nem győztek ebben a szezonban.
Mark Hughes csapata 10 pontot bukott el nyerő pozícióból, ami a legtöbb ebben a szezonban.
Legutóbbi 5 idegenbeli gólból négyet Anthony Martial lőtt a PL-ben.
A United 5 gólt kapott a találkozók első 15 percében, akárcsak a Fulham, a Leicester vagy épp a Cardiff.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 123 meccs, 64 United siker, 32 döntetlen, 27 Soton győzelem, 210-135-ös gólarány a United javára.
Premier League-mérleg: 38 meccs, 25 United siker, 6 döntetlen, 7 Soton győzelem, 76-41-es gólarány a United javára.
Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:
2013-14 Soton-United 1-1
2014-15 Soton-United 1-2
2015-16 Soton-United 2-3
2016-17 Soton-United 0-0
2017-18 Soton-United 0-1
A két csapat formája a legutóbbi 5 bajnokijuk alapján:
Soton: D D V D V
United: D GY GY V D
A csapatok legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:
Soton: Ings 5 gól(4 PL), Höjbjerg 2 gól(2 PL), Armstrong 2 gól(2 PL)
United: Martial 7 gól(6 PL), Pogba 5 gól(3 PL), Lukaku 4 gól(4 PL)
Premier League, 14. forduló
Southampton(19.) - Manchester United(7.)
St.Mary's, 2018.12.01. 18:30
Játékvezető: Kevin Friend
Lehetséges kezdőcsapatok:
Soton: McCarthy - Soares, Yoshida, Hoedt, Targett - Hojbjerg, Lemina - Gabbiadini, Armstrong, Redmond - Austin
United: De Gea - Young, Jones, Smalling, Shaw - Matic, Pogba - Mata, Lingard, Martial - Lukaku
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1
A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler1 TV-n ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |