Sir Alex meglátogatta a stábot

Sir Alex Ferguson ellátogatott az AON Training Complex-be, hogy bátorító szavakkal segítse Ole Gunnar Solskjaert és edzői stábját.


A United korábbi menedzsere szokásához híven a hétvégén is ott ült az Old Trafford lelátóján és figyelte, hogy a csapat 4-1-re nyer a Bournemouth ellen és egymás után harmadik győzelmét aratja.

 

A skót befolyása egyértelmű korábbi csatárjára, aki rengeteget tanult a játékról akkoriban, amikor a klub illusztris történelmének legcsodásabb időszakában játszott.

 

"Nos, beszéltem vele az elmúlt héten, de ismerem már 15 éve, szóval nyilván az elmúlt 15 év során nagyobb hatással volt rám, mint az előző héten" - nyilatkozta Solskjaer. "Tájékoztatom őt mindenről. Szombaton ellátogatott hozzánk és azt hiszem, élvezte az edzőpályán töltött időt."

 

"Kicsit beszélgettünk, a stábbal is csevegett és bátorított minket. Ismeri a kollégákat, tudja, hogy mindent próbálunk megtenni, amit csak tudunk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk egymásért és azért, hogy a Manchester United a legjobbat hozza ki magából."

 

Nem kétség, mostanában úgy játszik a csapat, ahogy a Unitednek kell, támadja az ellenfelet, kezdettől fogva gondokat okoz még akkor is, ha Ole elismeri, van lehetőség a fejlődésre, különösen a védelemben annak érdekében, hogy kapott gól nélküli mérkőzéseket játszanak.

 

 

"Azt akarom, hogy a Manchester United úgy nézzen ki, mint ahogy kinézett, amikor itt voltam. Természetesen ennél keményebb teszt jön. A Newcastle ellen idegenben leszünk. Soha nem szerettem oda menni, bár volt egy mérkőzés - 2003-ban egy 6-2-es siker - ami nagyon emlékezetes. Többé-kevésbé kemény menet lesz, nem kellene gólt kapnunk. Eddig ez nem sikerült és tudjuk, hogy rengeteg dolgot kell javítanunk. De így akarjuk látni önmagunkat, támadó focit játszva."

 

"Nem mindig kapod meg azt az eredményt és pontot, amit talán megérdemelsz, de ez a teljesítményről és a megfelelő játékstílusról szól. Amíg úgy játszol, ahogyan kell, ha dominálod a mérkőzéseket, akkor a legtöbb esetben elég pontot kapsz végül."

 

Olét arról is megkérdezték, érezte-e, hogy azon a szinten van, mely a United vezetéséhez szükséges. A szakvezető erre ékesszólóan válaszolt és elmondta azt is, mit jelent neki ez a munka, miért élvezi a jelenlegi helyzetet.

 

"Nem tudom, ezen a szinten vagyok-e" - folytatta Solskjaer. De otthon vagyok ennél a klubnál. Tizenöt évet töltöttem itt és csak magamat adom. Látni ezeket az embereket, miközben végigmész a folyosókon. Ez vagyok én. Kiválóan érzem magam ebben a környezetben. Önnek kell megmondani, felléptem-e erre a szintre, de határozottan élvezem, hogy itthon vagyok."
 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!