Pereira: Meg akarom hálálni a belém vetett bizalmat

Andreas Pereira elmondása szerint szeretne minél többet visszaadni abból a bizalomból, amelyet a Manchester United és Ole Gunnar Solskjaer belé vetett azáltal, hogy új szerződést ajánlottak neki.


A 23 éves középpályás múlt héten írhatta alá új, 2023 júniusig szóló megállapodását, amely opcionálisan további egy évvel meghosszabbítható.

 

Azt követően, hogy a klub akadémiájára igazolt, Andreas útja nem volt mindig egyenes a felnőtt csapatig: két évet töltött kölcsönben a La Ligaban, mielőtt az előző idényben első teljes szezonját tölthette volna a Vörös Ördögök felnőtt csapatának tagjaként az Old Traffordon.

 

A 2018/19-es idény biztatóra sikerült Andreas számára, ugyanis amellett, hogy minden sorozatot figyelembe véve 22 mérkőzésen léphetett pályára, a márciusi Southampton ellen 3-2-re megnyert bajnokin úgy tudott eredmény lenni, hogy neki ítélték oda a szezon gólja címet házon belül.

 

Abban reménykedik, hogy a megkezdett utat folyatni tudja az előttünk álló szezonban is, új szerződése aláírásával pedig az a célja, hogy állandó helyet vívjon ki magának Ole Gunnar Solskjaer kezdőcsapatában.

 

"Nagyon boldog vagyok. Ez minden, amit akartam" - kezdte Pereira.

 

 

"Nagy boldogsággal tölt el, hogy a Unitedben játszhatok. Úgy érzem, hogy a United és Manchester az otthonom, úgyhogy nagy örömömre szolgál, hogy itt maradhatok és dolgozhatok. Remélhetőleg sikerül megszilárdítanom a pozíciómat a csapaton belül, megtudom mutatni hogy mire vagyok képes és hozzásegíthetem a csapatot ahhoz, hogy elérjük céljainkat."

 

"A klub, a vezetőség, a menedzser és az edzői stáb is bizalmat szavazott nekem, én pedig szeretném meghálálni és a pályán visszaadni nekik azt, amit kaptam."

 

Bár a Premier League rajtjára még egy hónapig várni kell, Andreas tudja, hogy a felkészülési szezonban - amely a Perth Glory elleni mérkőzéssel indul szombaton - nyújtott teljesítményével hosszú távon meghatározhatja helyét a csapaton belül.

 

Amikor arról kérdezték, hogy a nyári mérkőzések segíthetik-e azon törekvéseit, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba, Andreas így felelt:

"Igen, ha jól teljesítek az egész felkészülési időszakban."

 

"Természetesen a menedzser már ismer az előző szezon alapján is, ez pedig segít. Úgyhogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a hat felkészülési meccsen és az egész szezon során is, és a lehető legjobb teljesítménnyel fogok előrukkolni minden egyes összecsapáson."

 

Andreas nem az egyetlen játékosa a felnőtt csapat keretének, aki bizonyítana Ole Gunnar Solskjaernak a hétvégén: Daniel James és Aaron Wan-Bissaka mint új igazolások első Unitedes pályára lépésükön eshetnek túl Perthben a hétvégén.

 

 

"Ők nagyon gyorsan beilleszkedtek, mi pedig ehhez minden segítséget megadtunk nekik" - tette hozzá.

 

"Már előtte is Angliában játszottak, ez pedig természetesen megkönnyítette a helyzetüket. Jól teljesítenek és nagyon könnyen képesek lesznek felvenni a csapat ritmusát, hogy megmutassák mire képesek."

 

A két új igazolás mellett rengeteg saját nevelés is meghívást kapott a 2019-es felkészülési túra keretébe, így egy fiatalos hangulatú edzőtáborban vesznek részt a Vörös Ördögök Perthben. Nyugat-Ausztrália székhelyén a 24 jelenlévő játékosból 12 fiatalabb, mint 24 éves, Andreas szerint ez pedig remek hangulatot eredményezett a közösségben.

 

"Nagyszerű a csapatunk szellemisége, mindenki nagyon jól kijön a másikkal. Rengeteg fiatal játékosunk van, ez pedig szerintem nagyon jó dolog. Rengeteg energiánk és játékosunk van, aki dolgozni akar és napról-napra jobbá válni."

 

"Vannak tapasztalt játékosaink is Ashley Young, Nemanja Matic vagy Paul Pogba személyében, ez pedig nagyon fontos, mert ők minden fiatalnak példát mutathatnak, amelyet mi pedig követhetünk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!