Maradhat a három védő
Ole Gunnar Solskjaer azt állította, hogy a Manchester United játszhat a három védős rendszerben a későbbiekben is azután, hogy a Liverpool elleni formációváltás sikeres volt.
A menedzser nagy meglepetést váltott ki azzal, hogy három belső védőt nevezett a Pool elleni rangadóra Victor Lindelöf, Harry Maguire és Axel Tuanzebe személyében. Sajnos utóbbi a bemelegítésen megsérült, helyét Marcos Rojo vette át a védelem tengelyében, míg a padra Phil Jones ült le az argentin helyett.
A széleken Aaron Wan-Bissaka és Ashley Young szerepeltek és a három középső védő nagyon jól teljesített a veszélyes Liverpool ellen, Solskjaer pedig elégedett volt a felállás hatékonyságával.
Amikor a találkozót követő sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, hogy ezt a formációt erre a meccsre találta-e ki, vagy a szurkolók más összecsapásokon is láthatnak három belső védőt, a menedzser úgy felelt, mely arra utalt, hogy akár maradhat is ez a rendszer.
"Ez fejlődhet valamivé, hiszen megvannak a játékosaink ahhoz, hogy három védővel szerepeljünk" - nyilatkozta Ole. "Sokkal szélesebben tudunk így játszani, mint korábban."
"Persze, van benne rizikó, amikor három védővel játszol a liverpooli támadóhármassal szemben, ami igen nagyszerű trió. De kockázatot kell vállalnunk. Megtettük, hogy helyzeteket alakítsunk ki. Úgy vélem, a gól tökéletes példája annak, hogyan akartuk a meccset zárni."
Ebben a formációban a United kifejezetten élénknek tűnt a kontrák esetében és rendszeresen felhasználta Daniel James gyorsaságát, Marcus Rashford üresbe mozgását. A két fiatal ragyogó kombinatív játéka hozta meg a vezető gólt a 36. percben.
Ole elégedett volt a játék közvetlen jellegével és szeretné, ha a játékosok több rizikót vállalnának elöl. "Sokkal jobbak vagyunk, ha gyorsan támadunk, nem pedig tologatjuk a labdát."
"Előre játszani a labdát - ennek nem kell ellentámadásnak lennie. A meccs előtt arról beszéltem, vállaljanak több kockázatot, legyenek bátrak. Nem számít, ha fent elveszted a labdát, mert vissza tudod szerezni!"
"A Bajnokok Ligája döntőjében a Liverpool 40 másodperc után büntetőhöz jutott egy kezezés miatt. Az egész arról szól, hogy a megfelelő típusú focit kell játszani és a közvetlen játék segített nekünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |