Friss hírek a holnapi bajnoki előtt
Ole Gunnar Solskjaer elárulta, a Manchester United három játékosának állapotára vár a szombati, Bournemouth elleni összecsapást megelőzően.
A találkozót megelőző sajtótájékoztatóján a menedzser elmondta, nagyon reméli, hogy Harry Maguire, Victor Lindelöf és Marcus Rashford is bevethető állapotban lesz holnap azután, hogy a Chelsea elleni győzelem alatt kisebb rúgást kapott mindhárom labdarúgó.
"Még korai erről bármit mondani" - nyilatkozta Ole. "Remélhetőleg holnap a pályán lehetnek."
"Tegnap kaptak bizonyos kezelést, ma egy kicsit többet, egy könnyed edzésen voltak, reméljük, hogy rendelkezésre állnak majd. Most még nem tudok pontosabbat mondani erről."
A holnapi PL-meccs még korai lesz Axel Tuanzebének, Luke Shawnak és Nemanja Matic-nak, ők nem lesznek az utazó keretben.
Shaw augusztus óta nem játszott, még a Crystal Palace ellen szenvedett combsérülést, míg Matic és Tuanzebe az elmúlt két hét során esett ki.
Tuanzebe a Liverpool elleni rangadó előtti bemelegítés alatt sérült meg, Matic pedig nem sokkal utána.
"Igen, Ők még nem állnak készen. Talán a válogatott szünet után. Mindig kockázatos, ha túl korán hozunk vissza egy felépülő játékost, de ha a válogatott szünet miatt lesz két extra hetünk, akkor utána már rendben kell lenniük."
Solskjaer korábban már megerősítette azt, hogy Paul Pogbára decemberig nem számíthat. A 26 éves középpályás bokasérüléséből lábadozik, szeptember 30-án játszott utoljára, az Arsenal elleni döntetlenen.
Eric Bailly a nyáron esett át térdműtéten, ő továbbra sem lesz játékra alkalmas állapotban a közeljövőben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Bournemouth - Manchester United
Premier League 11. forduló, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló