Berba: Jó, hogy a klub hisz Solskjaerban

A szezon korábbi szakaszában rengeteg kritikát kapott Ole Gunnar Solskjaer, hiszen úgy tűnt, a Vörös Ördögöknek egyre kevesebb esélyük volt arra, hogy bejussanak a Top 4-be.


Azonban minden sorozatot figyelembe véve már 11 mérkőzés óta veretlenek voltak, mielőtt leállt volna az élet a labdarúgásban (is) a koronavírus miatt.

 

Az utolsó meccsen a United 2-0-ra legyőzte a Manchester City-t és három pontra megközelítette a tabella negyedik helyét. A manchesteriek korábbi csatára, Dimitar Berbatov úgy véli, a norvég bebizonyította, hogy megfelelő ember a klub kispadjára.

 

"Nagyon kevesen számítottak arra, hogy a Manchester United legyőzni Pep Guardiola City-jét otthon és idegenben is a Premier League-ben" - nyilatkozta Berba a Betfairnek.

 

"Legyőzni őket kétszer, az nagy teljesítmény még úgy is, hogy korábban is mondtam, hogy ez a City számomra már nem ugyanaz a csapat, mint tavaly, a Liverpool árnyékában vannak és tudják ezt."

 

 

"A City elleni mérkőzéseken a United tökéletesen megmutatta, hogyan lehet játszani a City gyengeségeire. A két bajnoki meccs nagy pozitívum a klub számára, a menedzser és a játékosok számára esélyt ad arra, hogy azt mondhassák, láthatod, hogy képesek vagyunk legyőzni a regnáló bajnokot, meg tudjuk csinálni."

 

"Igen, volt néhány rossz meccse a Unitednek ebben a szezonban, de bebizonyították, hogy teljesen képesek fordítani ezen és erős teljesítményt nyújtani a bajnokság egyik legerősebb gárdája ellen."

 

"Időnként a türelem erény, de ha dolgozol és követed a filozófiád, ahogyan Ole esetében is látni, egy ponton kifizetődik."

 

"A City elleni két bajnokit tekintve, az Old Traffordon lejátszott találkozót nagyon élveztem. Mindkettő olyan eredmény volt, mely miatt érdemes örülni, mindkettő pontokat hozott, de a hazai derbin született eredmény megmutatta, az első eredmény nem csak mázli volt, bebizonyították önmaguknak."
 


FourFourTwo

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!