Pereira: Május 18-án visszatérhet a United
A Manchester United játékosai egyéni edzéseket végeznek az otthoni karantén ideje alatt.
A Premier League csapatai közül az Arsenalnál és a Tottenhamnél szigorú szabályok keretei között már elindult a felkészülés, míg a csapatok többsége még nem tért vissza a közös gyakorlatokhoz.
A koronavírus világjárvány miatt korábban külföldre hazatérő manchesterieket visszarendelték Carringtonba, hogy a hónap közepétől tervezett tréningeket ők is megkezdhessék.
"Ha jól alakulnak a dolgok, akkor május 18-án 6 fős csoportokban edzésbe állhatunk, ám elővigyázatosságból elkülönülten, a pálya hat különböző pontján, hogy ne kerüljön mindenki kontaktba egymással" - mondta Andreas.
"Egy-két hétre rá talán már a teljes keret együtt készülhet."
Minden sorozatot figyelembe véve a pandémiát megelőző időszakban 37 alkalommal kapott szerepet a brazil, ami az eddigi legmagasabb szám egy szezonon belül, mióta 2014-ben a felnőtt keret tagja lett.
A belgiumi születésű középpályás, akit szerződése 2023-ig köt az Old Traffordra, továbbra is szívesen folytatná Manchesterben, habár nem titkolt vágya, hogy egy másik nagy klubban is kipróbálhassa magát a jövőben.
"Jelenleg a Unitedre összpontosítok, hogy megfelelő teljesítményt tudjak nyújtani."
"Ez az első olyan idény, amikor kezdőembernek érezhetem magamat, ezért szeretném jó játékkal bebiztosítani a helyemet."
"Nagyon boldog vagyok a klubnál, viszont labdarúgóként az is vonz, hogy új utakra lépjek. Kedvelem a Barcelona, Real Madrid és a Bayern München nagyságú óriásokat."
"De boldogan maradok, 16 éves korom óta rengeteg segítséget kaptam. Egy sikeres Vörös Ördögökkel töltött karrier után Brazíliába igazolnék. Azt kizártnak tartom, hogy máshova menjek a szigetországon belül."
Pereira gyerekkori kedvenc együttesénél, a Santosnál fejezné be profi pályafutását.
"Ez nem kérdés számomra, ott akasztanám szögre a stoplist, de nem levezetni mennék, ahogy sokan gondolnák."
"Szeretnék trófeákat elhódítani, mint például a Paulistát (Sao Paulói állami bajnokság), és bármi mást, amire lehetőség van."
"Nem henyélnék a tengerparton, hanem küzdenék, hogy később majd azt kérdezzék egymástól az emberek: "Emlékszel, milyen remek volt Pereira a Santosban?"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló