Giggs és a vaj nélküli pirítós, mint teljesítményfokozó

Gary Neville felfedte, hogyan érhette el Ryan, hogy a lehető legjobb formájában maradhasson pályafutása végéig.


A Vörös Ördögök egykori jobbhátvédje szerint Giggs titkainak egyike a száraz toast volt, ami hozzájárult ahhoz, hogy olyan hosszú és páratlan karriert futhasson be az Old Traffordon.

 

A walesi varázsló 24 szezont töltött a Manchester United kötelékében, 963 rekordot jelentő fellépéssel és egy szobát betöltő trófeával a háta mögött vonult vissza.

 

Még jó ideig biztonságban érezheti magát a hírességek csarnokában a manchesteri alakulatnál, mivel 13 bajnoki cím elhódításában vett részt, valamint kétszer ülhetett fel Európa trónjára a Sir Alex Ferguson irányította együttessel.

 

Még a negyedik X betöltése után is játszott, annak ellenére, hogy sokáig a szélső posztján tette meg a kilométereket, és csak azután akasztotta szögre a cipőt, hogy kipróbálhatta magát a United ideiglenes menedzsereként a 2013/14-es szezon végén.

 

Giggs és a győztes mentalitású Ferguson rendelkezésére álló sztárok testesítették meg a példátlan sikereket elérő korszakos csapatot körülvevő zsenialitást.

 

Neville szintén a nagy nevek egyike volt, de bevallása szerint nem próbált olyan szinten törekedni a tökéletességre, mint társai.

 

A korábbi védő a Sky Sports-szal osztotta meg a Unitedben és az angol válogatottban szerzett tapasztalatait ennek kapcsán.

 

"Glenn Hoddle (edző) azt sem engedte többek között, hogy reggelire vajjal együk a pirítóst, vagy tejet öntsünk a gabonapehelyhez."

 

 

"Emlékszem, megkérdeztem Ryant, mikor a táplálkozásról kezdtünk tanulni, hogy mit tenne, ha rossz formába kerülne."

 

"Azt felelte, vaj nélkül enné a pirítóst, hogy ezáltal elérje azt a 0,01% extra teljesítményt a pályán."

 

"Glenn hozta be ezeket az újításokat 1997-ben, pontosan leírta, mit együnk és hogyan edzünk, nagyon-nagyon részletesen. Még a legkisebb dolgokra is sasszemmel figyelt."

 

Úgy tartották, Hoddle megelőzte korát ötleteivel, mostanra már szerte a világon követik útmutatásait a klubok, míg Neville megjegyezte, hogy a korábbi Spurs sztár az elődjéhez, Terry Venableshez képest éles váltást jelentett.

 

A 85-szörös angol válogatott a következőket mondta az 1996-ban a Háromoroszlánosok csapatában történt edzőváltással kapcsolatban:

"Már nem osztogattak nekünk táblás csokit, mint John Crane (az orvosi stáb tagja volt) tette Terry irányítása alatt, hirtelen eltűntek ezek az apróságok, amiket később hiányoltunk."

 

"Nem mehettél boltba, nem mehettél el újságért, mindent a masszőr intézett helyettünk, néha már klausztrofóbikus érzés öntött el minket, teljesen más világba kerültünk mint Terry idején."

 

"Glenn majdnem olyan volt, mint egy olasz edző, Fabio Capello hasonló szigort vezetett be, miután kinevezték szövetségi kapitánnyá."

 

"Mindent kézben tartott, az edzései kitűnőek voltak, szép focit játszatott, remekül ment a labdatartás és a passzjáték, de a pályán kívül nehezebb körülmények vettek minket körül, mint Sir Alexnél vagy Terry-nél azelőtt."


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások