Ole: A LASK meccs segítségünkre lesz
Ole Gunnar Solskjaer szeretné, hogy ha játékosai a Manchester Unitednél felhasználnák a LASK elleni zárt kapus mérkőzésen aratott győzelmük emlékét, amikor újra tétmérkőzést fognak játszani Angliában.
A Vörös Ördögök hazai versenysorozatban március 8. óta nem léptek pályára, amikor Anthony Martial és Scott McTominay góljainak köszönhetően a szezonban harmadszor is le tudták győzni a Manchester City együttesét.
Négy nappal később Ausztriában volt jelenésük, ahol a futball koronavírus világjárvány okozta határozatlan idejű felfüggesztését megelőzően utolsó mérkőzésüket játszották - azonban már akkor is üres lelátók előtt.
A szokatlan körülmények ellenére a csapat meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő és az Európa-liga legjobb 16 csapata között rendezett odavágón 5-0-s magabiztos győzelmet arattak Linzben.
"Nehéz lesz" - válaszolta Solskjaer, amikor a Premier League zárt kapuk mögötti folytatásának lehetőségéről kérdezték.
"De a lezárásokat megelőzően már a LASK ellen is zárt kapuk mögött játszottunk és a fiúk fantasztikusan jól teljesítettek. Ennek ott kell majd lennie a fejükben a későbbiekben is. Képesek vagyunk hangulat nélkül is remekül játszani."
"Ezt magadban és a csapaton belül kell létrehozni."
"Lenyűgöző volt számomra, hogy mennyire koncentráltak tudtunk lenni azon a találkozón. A Főnök [Sir Alex Ferguson] mindig azt mondta, hogy 'koncentráltan, eltökéltséggel kell játszani'. A koncentráció egyértelműen megvolt, de a célunk elérésének vágya is."

A norvég menedzser elismerte, a Red Army nélkül játszani bármilyen helyzetben - legyen az hazai vagy idegenbeli mérkőzés - messze nem ideális és a szurkolók stadionokba való visszatérése egyértelműen olyan dolog számára és a játékosainak, amelyre már nagyon vágynak.
"Reményeim szerint ehhez nem kell hozzászoknunk!" - hangsúlyozta Ole.
"A futballt a szenvedélyes és izgatott szurkolók előtt kell játszani."
"Kilépve az Old Trafford gyepére és ott játszva, a szurkolóink minden egyes becsúszást nagyra értékelnek - ráadásul ha azt egy csatár mutatja be, az mindenki számára felemelő."
"Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk teljesíteni, mindenki, de amilyen gyorsan csak lehet és biztonságos, szeretném, ha a szurkolók visszatérhetnének."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |