Ole alig várja a Chelsea elleni elődöntőt

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer izgatott annak lehetőségétől, hogy a Chelsea-vel mérkőzhetnek meg az FA-kupa Wembley-ben rendezendő elődöntőjében, még akkor is, ha Frank Lampard legénységét már jól ismerik.


A United a Norwich City szombati, hosszabbításban történő legyőzését követően biztosította helyét a világ legrégebbi kupasorozatának legjobb négy csapata között, hozzájuk pedig vasárnap még az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City csatlakozott. Az elődöntők sorsolására a City Newcastle elleni 2-0-s sikerének félidejében került sor, ahol a Vörös Ördögöket a londoni Kékekkel párosították össze.

 

Sorozatban ez a negyedik FA-kupa kiírás, amelyben a manchesteriek a fővárosi alakulattal kerülnek szembe.

 

"Már rengeteg mérkőzést vívtunk ellenük a Wembley-ben, de emellett az elmúlt szezonokban a kupában is rendre összefutottunk velük" - kezdte Ole a MUTV-nek a Brighton & Hove Albion elleni bajnokit megelőzően.

 

"Ők egy olyan csapat, amely rengeteg mindent tud rólunk, ahogyan mi is róluk. Már nagyon várjuk, hogy ott lehessünk a Wembley-ben, az elődöntőben pedig bárkivel is kerültünk volna össze, mindegyik top csapat lett volna. Már alig győzöm kivárni, pedig még egy kicsit odébb van a mérkőzés."

 

A United a Premier League szezon nyitófordulójában 4-0-ra lemosta a Chelsea-t, majd két Stamford Bridge-n rendezett találkozón előbb 2-1-re a Ligakupában, majd februárban 2-0-ra a bajnokságban múlták felül őket.

 

Ez lesz a 17. alkalom, hogy az FA-kupában csapnak majd össze a felek, a korábbi mérkőzéseken 9 United siker mellett 5 Chelsea győzelem és 2 döntetlen született.

 

A tavalyi, 2-0-s idegenbeli siker Ander Herrera és Paul Pogba góljaival három, egymás után elszenvedett 1-0-s vereségből álló sormintának vetett véget a fővárosiak ellen ebben a kupasorozatban.

 

 

Amikor Ole-t arról kérdezték, hogy magabiztos-e az idénybeli negyedik összecsapásuk előtt a 2018-as győztessel szemben, így válaszolt:

"Igen."

 

"Természetesen azok vagyunk. Először is, az utóbbi időben több jó mérkőzést is játszottunk ellenük és tudjuk, hogy képesek vagyunk felvenni velük a harcot és jól teljesíteni. Másodszor pedig jó lendületben vagyunk, ezt a sorozatunkat pedig továbbra is építeni fogjuk, hogy jó formában maradjunk."

 

"A játékosok egyre jobb és jobb erőnléti állapotba kerülnek és fejlődnek. A mérkőzések egyre-másra követik egymást, amikor pedig ott leszünk a Wembley-ben, akkor tudni fogjuk, hogy a döntőbe jutás a tét, szóval mindent meg fogunk tenni érte."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!