Pellistri egy gazfickó a pályán
A Boca Juniors, a Barcelona és a Villarreal korábbi kiválósága, Juan Roman Riquelme gazfickóként jellemezte a Manchester United új igazolását, Facundo Pellistrit.
Riquelme - aki az argentin válogatott irányítója volt - öt évvel ezelőtt elismerte, egyetlen dolgot sajnál kiemelkedő pályafutásából, mégpedig azt, hogy 2006-ban nem csatlakozott Sir Alex Ferguson csapatához.
A klasszis középpályás a Villarreal színeiben játszott a Vörös Ördögök ellen a BL-ben, valamint barátságos mérkőzésen szerepelt a Boca Juniors-szal a United ellen, az uruguayi szélső, Pellistri azonban most lehetőséghez jutott, hogy a manchesteri csapatot képviselje, miután a Penaroltól Angliába szerződött.
Miután a felnőtt csapatban bemutatkozhatott, köszönhetően Diego Forlannak, aki a Unitednél is játszott és aki előző hónapban felállt edzői székéből, Pellistri immár növekvő hírnévvel érkezik, akinek tehetségét csodálja Riquelme.
"Fiatal és tehetséges" - mondta az argentin, aki jelenleg a Boca Juniors-nál dolgozik. "Még nem játszott sokat, de látható, hogy egy igazi gazfickó a labdával. Ez a legfontosabb."
"Nincs sok olyan játékos, mint ő, akikben megvan a bátorság ahhoz, hogy ennyire pimaszak legyenek a pályán. Nagyon értékes tulajdonság ez."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló