Irwin: Telles nagy esély előtt áll
A United legendás balhátvédje szerint Shaw hiányában bizonyíthat a brazil.
Érkezése óta Alex Telles mindössze egy találkozón lépett eddig pályára a Vörös Ördögök színeiben, de a Párizsban megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzésen már meg is csillogtatta nem mindennapi képességeit.
A védő további sikeres szereplésének pozitív koronavírus-tesztje szabott gátat, a szombati West Brom elleni hazai találkozón azonban újra felléphet Solskjaer alakulatában - még akkor is, ha egy hosszú utazást követően érkezik meg Dél-Amerikából Manchesterbe.
Denis Irwin úgy véli, a 27 éves bekk számára remek alkalom kínálkozik, hogy Luke Shaw kb. 1 hónapos kényszerpihenője idején bejátssza magát a csapatba.
"Ez egy jó lehetőség Alex előtt, hiszen sorra fogják követni egymást a meccsek, akár bent is ragadhat a kezdőben" – magyarázta az egykori labdarúgó. "Néha csak a sérüléseknek köszönhetően kaphatsz helyet a balhátvéd posztján."
"Igaz, eddig nem sokat láthattunk tőle a védekezést illetően, a Premier League viszont egy nagyon kemény bajnokság, ezért nem hibázhatunk hátul. Támadó kvalitásairól már megbizonyosodhattunk 70 percnyi játékideje alatt."
Telles egy ötvédős rendszer baloldali szárnyvédőjeként munkálkodott a Parc des Princes-ben, és pazar labdákat osztogatott a szélről pontrúgásból és akcióból egyaránt.
"Nincs kétség afelől, hogy a rögzített szituációk terén óriási segítségére fog válni az együttesnek" – mondta az ír. "De nem hasonlítanám össze David Beckhammel! Minden jel arra utal, hogy balosával fantasztikus dolgokra lesz képes, csatáraink pedig biztosan tűkön ülve várják a centrumba érkező labdáit."
Kedden a Brazil labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy negatív tesztet produkált a játékos, azonban a védő a Seleção Uruguay elleni győzelmében nem jutott szerephez.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |