Rooney: Ezért választottam a Unitedet
Az angol elmondása szerint érezte, hogy Sir Alex Ferguson csapatával különleges dolgokra hivatott.
A United hivatalos podcast műsorában a klub legtermékenyebb gólvágója felfedte, mi áll annak hátterében, hogy 2004-ben a Newcastle vagy a Chelsea helyett éppen a Vörös Ördögöket választotta.
Wayne úgy vélte, még többet hozzátehet a skót menedzser együttesének sikereihez, és bevallotta, Fergie személye az, ami igazán meggyőzte őt – habár első carringtoni edzésén nem a mester, hanem két hosszú ideje szolgáló unitedes legenda számára bizonyította volna rátermettségét.
"Egy kicsit arrogánsnak hangozhat, de biztos voltam benne, a Manchester Unitedben valami különlegesnek lehetek a részese" – kezdte a Derby 35 éves ideiglenes menedzsere.
"Tudtam, elég jó vagyok ahhoz, hogy fontos szerepem legyen a gárdában, és képes vagyok valami újat nyújtani az alakulatnak."
"Fergie-vel akartam együtt dolgozni, és olyan sztárokkal játszani, mint Ryan Giggs, Paul Scholes, Roy Keane vagy Rio Ferdinand, tisztában voltam vele, hol szeretnék focizni."
"Jó néhány játékost ismertem a válogatott miatt. Ott volt Rio, Gary Neville, Scholesy és Phil Neville is. De a legfőbb oka annak, hogy az Old Traffordra igazoltam, az az, hogy Ferguson kezei alatt dolgozhassak."
"Amikor aláírtam, éppen sérült voltam, így nem találkozhattam rögtön a játékosokkal. De amint lejutottam az edzőpályára, elsőként Giggsy és Roy Keane számára akartam megfelelni és megmutatni a képességeimet, nem a menedzsernek."
"Furcsának tűnhet, de az ő bizalmuk elnyerése volt a célom. Azt szerettem volna, ha hisznek bennem és elég ügyesnek tartanak, ez volt a legfontosabb. Úgy gondolom, a bemutatkozó meccsemen sikerült is ezt elérnem [Wayne triplázott a Fenerbahce ellen], és nagyon hamar beilleszkedtem."
Rooney repülőrajtot vett, első idényében 17 gólt számlált.
Ezek között van a 2005 januárjában az Anfielden szerzett győztes találata, egy olyan tett, amellyel könnyen megnyerheti az ember a United-szurkolókat, nem beszélve Giggsről és Keane-ről.
Amikor arról kérdezték Wayne-t, aggódott-e a mancsuniak szívének elnyerése miatt, elmondta, törekedett rá, hogy azt nyújtsa a szurkolók felé, amit meglátása szerint tőle elvárnak, és bízott abban, hogy tehetsége által szállítani fogja az ehhez szükséges gólmennyiséget.
"Mindig ott motoszkáltak a fejemben a drukkerek" – vallotta be a United egykori kapitánya.
"Mindent megtettem a csapatért, mivel a szurkolók ezt látják szívesen, sőt elvárják. Hittem benne, ha keményen dolgozom, a kvalitásaimmal sokra vihetem."
"A rengeteg munka volt a kulcs. A magamnak kitűzött célok teljesítése garantálta, hogy a velük való kapcsolatom egyre csak jobb és jobb lehet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Sir Alex Ferguson
Egykori játékosok
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló