Bruno: Remek mentalitást sikerült kialakítanunk

Bruno Fernandes frusztrált volt ugyan, hogy gólja nem jelentette egyben három pont megszerzését is a Leicester City ellen, de úgy érzi, hogy a meccs utáni öltözői elégedetlenség is azt mutatja, hogy remek mentalitással rendelkezik a klub.


A Manchester United a Premier League második helyezettje ellen tudta majdnem fenntartani a tökéletes idegenbeli sorozatát, mígnem Jamie Vardy lövése Axel Tuanzebén megpattanva a hálóban landolt öt perccel a rendes játékidő végét megelőzően.

 

Bruno - aki Marcus Rashford nyitó gólját is előkészítette - a United 60 góljából már 31-hez járult hozzá közvetlenül azóta, mióta csatlakozott a klubhoz, szám szerint 18 góllal és 13 gólpasszal. Cristiano Ronaldo óta ő az első portugál játékos, aki 10 gólig tudott jutni egy Premier League idényben.

 

 

"Úgy gondolom, hogy jó, hogy csalódottak vagyunk" - mondta Stewart Gardnernek, a MUTV munkatársának. "Ma nagyon boldog voltam, mikor beléptem az öltözőbe a mérkőzést követően, mert mindenki arcán a csalódottságot láttam, és már arról beszéltünk, hogy legközelebb mit kell jobban csinálnunk majd. Ez azért is remek, mert kialakul bennünk egy győztes mentalitás."

 

"Nem vagyunk elégedettek az egy ponttal, annak ellenére sem, hogy egy kiváló csapat ellen játszottunk."

 

"Persze, frusztrált vagyok én is, mivel megvoltak a lehetőségeink a három pont megszerzéséhez, ami nagyon fontos lett volna nekünk. Meg akarjuk nyerni valamennyi mérkőzésünket. Már korábban is beszéltem róla nektek szerintem, hogy jó kerettel rendelkezünk, és megvannak a lehetőségeink, hogy mérkőzéseket nyerjünk. A bekapott gól most szerencsétlenül alakult, de nincs időnk ezen keseregni."

 

"Három napunk maradt. Három nap múlva újabb meccs jön, ahol jobban kell teljesítenünk, ha pontokat akarunk gyűjteni, mert ismételten egy remek csapat ellen fogunk pályára lépni [kedd este az Old Traffordon a Wolves ellen].

 

Bruno nem zárta ki, hogy ismét egy kemény 90 percre lehet majd számítani az ellen a csapat ellen, amely ellen bemutatkozott a Unitedben, ugyanakkor megvannak szerinte a jelei annak, hogy a keretünk egyre jobban összeérik a pályán, így még többet tudunk majd nyújtani a jövőben.

 

"Amikor gyerek vagy arról álmodozol, hogy minden meccsen játszhatsz, sőt, azokban az időkben egész nap csak focizol, ha teheted" - tette hozzá. "Három meccs ugyanakkor pár napon belül nagyon intenzív - sokkal több energiát kivesz belőled, mint gyerekként, de ez nem számít. Ha megvan a lehetőséged arra, hogy három mérkőzést játssz pár napon belül, egyáltalán nem számít, ki fog játszani, mert mindenki a legjobbját fogja nyújtani, amint pályára lép."

 

"A gólomnál szerintem Edinek [Edinson Cavani] és Ericnek [Eric Bailly] volt a legnagyobb szerepe. Azt mondanám, hogy 50%-ban Ericé, míg 50%-ban Edié volt. Semmi érdemem nem volt abban a gólban! Edi kiváló passzt adott, vérbeli csatár módjára mozgott, hogy gólpasszt tudjon adni, abból pedig mindannyian profitálunk, hogy egyre inkább megismerjük egymást. A következő mérkőzés még jobb lesz számunkra."

 

 

Ole Gunnar Solskjaert is kérdezték a portugál briliáns teljesítményéről a mérkőzést követő sajtótájékoztatóján.

 

"Egyértelműen olyan játékost láthatunk a személyében, aki mérkőzéseket dönt el" - mondta a menedzser. "Lehetőségeket alakít ki, és gólokat lő. Mer kockázatot vállalni, amihez minden Manchester United játékosnak elég bátornak kell lennie. Ő kétséget kizáróan egy bátor srác."

 

"Meglátja a passzsávokat és kihasznál minden alkalmat. Néha kitépném a hajamat a helyéről és ordítanék, hogy ott volt egy egyszerűbb passzlehetőség a jobb, vagy a bal oldalon, de még lehet egy visszagurított labda is jobb lett volna, de nem vehetem el Bruno erényeit. Azt akarom, hogy ő legyen a csapat X-faktora, a játékosok pedig megfelelő elfutásokat eszközöljenek előtte, hogy helyzeteket tudjon kialakítani."

 

"Nagyon elégedett vagyok mind a szezonban, mind az elmúlt 11 hónapban a csapatra gyakorolt hatásával. Mindig bátorítja és támogatja a csapattársait, és mégis a csapat része. Ha olyan játékosod van, mint Bruno, a játékosok folyamatosan keresni fogják a szabad területeket, hogy megtalálhassa őket a labdáival. Ez azonban nem csak Brunóról szól, emlékezni kell rá, hogy egy olyan csapatba érkezett, ami őt is kisegíti. Mindannyiuknak megvan a maga szerepe, de kétségtelen, hogy Bruno a képességei legjavát tudja nyújtani."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!