Taktikai Mágnestábla: Téli átigazolási időszak 2021

Ezúttal egy rendhagyó mágnestáblás elemzést hoztam neked! Január 1-én ugyanis nem csak az új év, de az átigazolási időszak is megnyílt. Megpróbáltam neked minden lényeges információt összeszedni a Manchester Unitedről. Ha érdekel, gyere olvass bele és írd le a saját meglátásaid! Jó szórakozást!


2021. január 1. Az átigazolási időszak megnyílt. A téli időszakban amúgy is nehéz igazán nagy játékost igazolni (khm Bruno Fernandes), idén viszont a klubok biztosan még óvatosabbak lesznek a járvány miatt. Ugyanis rengeteg bevételtől estek el annak ellenére, hogy egész ősszel mentek a bajnokságok. Azonban az ő költségeik nem az ilyen bevétel kiesésekre lettek kitalálva. Közgazdász végzettségem engem is arra sarkall, hogy alaposabban gondoljam végig ezt a témát. Noha a Premier League a rendkívül magas TV-s bevételeknek köszönhetően egyenlőre nem érzi meg a gazdasági hatásokat, azonban Spanyolországban, Olaszországban és szinte az egész francia ligában már elkezdték a klubok nyögni a bevétel kiesést. Természetesen a PSG nem tartozik ide. Ráadásul rengeteg játékos vesztett a piaci értékéből.

 

Nagyon szeretem az idézeteket, van egy füzetem ahova mindig gyűjtöm őket. Egyszer egy könyvben olvastam a következőt: "Ne felejtsd el megkülönböztetni a jó játékost, a Madrid számára jó játékostól". Ezt ha Manchester Unitedra fordítjuk, akkor így szólna és legyen ez az én üzenetem számodra: "Ne felejtsd el megkülönböztetni a jó játékost, a Manchester United számára jó játékostól". Miről is szól ez? Természetesen arról, hogy rengeteg jó játékos focizik a világon, de minden csapatnak ki kell választania a számára megfelelőt, azt a játékost, aki a klub szintjén és elvárásainak megfelelően tud teljesíteni. Talán ez az egyik legnehezebb feladat egy klub életében. Igyekezzünk tehát így tenni ebben az elemzésben!

 

A jelenlegi keret

 

Szerencsére mi olyan klubnak szurkolunk, ahol a pénz (egyelőre) nem akadály. Ezért egyszeri szurkolóként joggal várhatnánk, hogy a télen is csak erősödjön a keret.

 

Vizsgáljuk meg elsőként a jelent. Milyen alapanyagokból tud főzni a stáb? Ahhoz, hogy lássuk, milyen lehetőségeik vannak, első körben nézzük meg a jelenlegi keretet. A Manchester United 25 játékost nevezett az idei szezonra a Premier League-re, plusz az 21 év alattiak. Eltekintenék a felsorolástól, a linkre kattintva bárki elolvashatja. Nézzük meg posztra lebontva ezt a névsort, kiegészítve a bő keret játékosaival. A kölcsönbe került játékosokkal ezúttal nem foglalkozom. Abban kiegyezhetünk, bármennyire is sok felállást játszott a United, de az alap elképzelés a 4-2-3-1. Szóval ehhez kell igazítani a jelenlegi és jövőbeli keretet is. Ezt gyorsan alá is támasztom neked tényekkel. A 4-2-3-1-s formációt messze a legtöbbször használta a stáb a PL-ben. 28 gólnak örülhettünk már ebben a formációban.

 

 

Ha a jelenlegi keretre pillantunk, akkor azt láthatjuk, hogy játékosbőség van Manchester vörös felén. Megpróbáltam mindenkit azon a poszton elhelyezni, ahol a legtöbbször számítanak rá. Ezért látható, hogy a jobb szélre négy játékost tettem, míg a balra csak Rashfordot. Persze Rashford mellett azon a poszton James vagy éppen Martial is feltűnt már a szezonban, de a zárójeles Pogba is a legújabb találmányok közé sorolható ott. Van de Beeket pedig még Ole sem tudja, hogy CAM-ban (mert sokszor váltotta Brunot, ha lecserélték) vagy védekező középpályás poszton látná szívesen.

 

 

Milyen érdekes, hogy az RW, azaz jobb szélső posztot tartják a szakértők is lyukasnak, mégis a legtöbb opciót ott próbálta ki Ole. Én változatlanul tartom magam ahhoz, hogy Mata még mindig támadó középpályás, Greenwood pedig csatár. A játékosbőség miatt azonban ők az RW poszton próbálkozhatnak többnyire idén. A túl nagy keret magával hozza a kevés játékpercet és az elégedetlenkedést. Van aki a mellőzöttségével elégedetlen, van akivel a stáb elégedetlen. Megpróbáltam összeszedni utánaolvasással, hogy kik azok a játékosok, akik télen távozhatnak. Első körben nézzük meg, idén ki mennyi szerepet kapott a bajnokságban. Játékperc szerint csökkenő sorrendbe állítottam neked a listát.

 

 

Lehetséges téli távozók

 

A mostani hírek szerint akár hat játékostól is megválhat a klub a téli átigazolási időszakban. Kik ők? Annyit még szeretnék elárulni, hogy minden érték és szerződés adatot a transfermarkt.com alapján fogok leírni.

 

1. Romero - azt hiszem nem kell megmagyarázni. Sokat tett a klubért, nem is ezt a sorsot érdemelné, de Henderson "hazatérésével" már a kupákban sincs esélye védeni. Értéke: 2 m EUR, szerződése: 2021. június 30-án lejár.

 

2. Phil Jones - Kegyvesztett középhátvéd, nem nagyon látni az utat vissza a keretbe sem, nemhogy a kezdőbe. Legújabb hírek szerint a West Brom akár még el is csábítaná. Az biztos, hogy az edzőváltás óta a WBA nagyon sok gólt kapott, szóval nem kérdés, hogy a minőségre szükségük lenne. Értéke: 6 m EUR. Szerződése 2023. június 30-ig van az Old Traffordon. Nem hiszem, hogy a klub még két évig fizetni szeretné a szinte semmiért.

 

3. Marcos Rojo - Ismét egy középhátvéd, akinek nagyon nagy csoda kellene, hogy ismét a kezdőcsapat tagja legyen. Legújabb pletykák szerint a Newcastle United érdeklődik is iránta. Rojonál azonban nem lehet tudni, hogy inkább Argentína irányába indulna-e. Ugye legutóbb kölcsönben is ott járt. Értéke: 6 m EUR és szezon végén lejár a jelenlegi kontraktusa.

 

4. Jesse Lingard - Mondani sem kell mennyire eltűnt. Legvadabb pletykák szerint Mourinho akár dobna is neki egy mentőövet, azonban nem látni egyelőre, hogy hol tudna boldogulni a szebb napokat is megélt angol középpályás. Jelenlegi értéke: 10 m EUR. Szerződése 2022. június 30-ig szól.

 

5. Daniel James - Utóbbi időszakban Ole és a stáb több lehetőséget is adott számára a bizonyításra. A távozásáról szóló pletykák most gyorsan felerősödtek, hogy szintén a posztján bevethető és az Atalantatól végül télen érkező Amad Diallohoz Ole nagyon ragaszkodik. A nyáron érdeklődött iránta a Leeds United. A sors furcsa fintora, hogy ellenük nagyszerűen játszott. Megy vagy marad? Ha engem kérdezel, mind a kettőre kb. ugyanakkora az esély télen. Értéke: 16 m EUR. Szerződése 2024. június 30-ig köti az Old Traffordra. Kitölti-e? Meglátjuk...

 

6. Brandon Williams - mielőtt megijednél, a stáb a fejlődés érdekében állítólag kölcsönbe adná a fiatal hátvédet. Ami tény, hogy idén ő játszotta a legkevesebbet a Premier League-ben. Egy alkalommal 4 percet. Szoros a mezőny, mert a második legkevesebb foglalkoztatás Ighalo nevéhez fűződik, aki egy alkalommal 5 percet játszott idén. Williams nagyon pozitívan mutatkozott be a felnőtt csapatban. Saját nevelésű játékosról beszélünk, hosszútávon is fontos lenne ha tudna fejlődni. Angliából a Soton érdeklődik állítólag iránta, külföldről pedig a Leverkusen. Ha úgy dönt a klub, hogy kölcsönadja, akkor is reméljük, hogy látjuk még az Old Traffordon!

 

Lehetséges téli érkezők

 

Természetesen minden klub szurkolója abban reménykedik, hogy a legnagyobb sztárokat igazolja le a menedzsment a csapatába. Azonban mi maradjunk reálisak és nézzük meg kik azok, akik a télen az Old Traffordra érkezhetnek. Nem titok, hogy a stáb új középhátvédet, jobb hátvédet és jobb szélsőt is eltudna képzelni a keretben. Nem véletlenül a lehetséges eladásokkal kezdtem én sem, annyi játékos tartozik a Manchester United keretébe jelenleg, hogy most már a feleslegtől meg is kell válni. Nem szabad, hogy a klub mindig csak vásároljon, mert előbb vagy utóbb megtelik a padlás. Az új nevek mégis mindig új impulzust és versenyszellemet hoznak egy csapat életébe.

 

1. Max Aarons - Nagyon sok médiumon felmerült már a neve, mint a Manchester United új jobb hátvéd jelöltje. Egy biztos, hogy Ole filozófiába nagyon is beleillene. Mindössze 21 esztendős, így a jövő embere. Ráadásul angol, ami a Manchester Unitednél tradíció. Wan-Bissaka versenytársának szánják. Jelenleg a másodosztályban futballozik, ebből adódik, hogy a PL ritmusát szoknia kellene. Fiatal kora ellenére már jelentős rutinnal rendelkezik a felnőtt futball világában. 18/19-es szezonban 41 mérkőzésen játszott a Championshipben a Norwich-ban. A szezon végén feljutást ünnepelhetett, ráadásul bajnokként. Szóval győztes típusnak bátran hívhatjuk. Tavaly a Premier League-be feljutó csapatból sem szorult ki. A legutóbbi PL szezonban 36 mérkőzésen kapott szerepet. A játékos értékes tapasztalatokat gyűjtött, azonban 21 ponttal a csapattal full utolsóként a másodosztályba távozott. Az idei évben is vezeti a Norwich a Championshipet, jelenleg 4 ponttal megelőzve a második helyezettet. Aarons idén mind a 23 mérkőzésen pályára lépett. Nem vitás, hogy óriási potenciál lehet ebben a 21 éves srácban. Piaci értékét jelenleg 20 millió euróra becsülik. 2024. június 30-ig van szerződése a Norwich-nál.

 

2. Moisés Caicedo - külföldi oldalakon már korábban felreppent a hír, miszerint a stáb figyeli egy fiatal ecuadori játékos karrierjét. Nem mond sokat a neve elsőre? Ne aggódj, nekem sem mondott. Kicsit utánaolvastam. Nem tudom, hogy mennyire reális az ő érkezése az Old Traffordra, de a vártnál több anyagot találtam róla és a bekövetkezhető frigyről. Caicedo jelenleg az Independiente játékosa hazájában. 2020. január 1-től az első keret tagja, azaz épphogy csak egy év felnőtt múltja van. A posztja középső középpályás, képes játszani CM és CDM poszton egyaránt. Nem szeretem az ilyen mondatokat, mert ezekből soha semmi nem igaz. Most mégis megosztom, hogy el tudd képzelni a játékát. Hazájában legtöbbször Kantehoz hasonlítják. Nem tudom, hogy mennyi esélye van annak, hogy ő érkezik a télen, de ne lepődj meg, ha Pellistri után ismét egy szinte ismeretlen név érkezik az Old Traffordra! Értékét 5 millió euróra becsülik a 19 éves játékosnak.

 

3. Jadon Sancho - Nincs átigazolási szezon most már anélkül a pletyka nélkül, hogy Jadon Sancho az Old Traffordra tart. Mondanom sem kell, hogy nagy meglepetés lenne, ha a nyári vesszőfutás után egy, a csapatában meghatározó játékos a télen mégis tudna váltani. Azt persze csak a játékos tudja, hogy a nyáron valóban szívesen jött volna-e az Old Traffordra vagy sem, azonban a tények azok tények. A formája visszaesett, első idei Bundesliga gólját most hétvégén szerezte a Wolfsburg elleni rangadón. Az idei mérlege 12 mérkőzés a bajnokságban, 1 gól, 5 assziszt. A BL-ben jobban termelt, ott 5 mérkőzésen 2 gól, 2 assziszt. A Dortmundnál jelenleg az edző személye is kérdéses, nem valószínű, hogy a télen engednék Sanchot távozni. Egy biztos, hogy a Transfermarkt adatai alapján az értékéből már vesztett. Jelenleg 100 m EUR-ra becsülik. Szerződése 2023 nyaráig köti a BVB-hez. Ő lenne a megváltó a jobb szélre?

 

4. Memphis Depay - Felröppentek a hírek, hogy a régi ismerős újra kiköthet az Old Traffordon. Sokan azt vallják, hogy anno Depaynak még túl korán jött a manchesteri kaland és nem bírt vele fiatalon mit kezdeni. A Lyon tárt karokkal várta 2017 januárjában. Azóta azonban Depay is mintha megváltozott volna. Egy biztos, a szerződése nyáron lejár, így akár nagyon kis pénzért vagy később ingyen is elhozható. Talán Van de Beek beilleszkedésének is jót tenne, ha még egy holland játékos kerülne a keretbe. Jelenleg 45 m euróra becsülik a piaci értékét. Kérdés, hogy a francia klub megtudja-e tartani idén januárban vagy a következő évben. A sajtó szerint Depay-ért a Barcelona és a Juventus is sorban áll, apró bökkenő, hogy állítólag egyik klub sem a leggazdagabb napjait éli a vírus gazdasági hatása miatt. Mit szólnál hozzá? Látnád még egyszer a Unitedben?

 

5. Dayot Upamecano - Eric Bailly remek formája ellenére állítólag a stáb egy hosszútávon is megbízható középhátvédet keres. Upamecano játékát a Bajnokok Ligája csoportkörében testközelből csodálhatta meg a stáb. A még mindig csak 22 éves francia belső védő már jelentős felnőtt múlttal rendelkezik. Az osztrák RB Salzburgnál nevelkedett, hogy aztán Szoboszlaihoz hasonlóan 2017 januárjában Lipcsébe távozzon. Azóta meghatározó tagja a német együttesnek. Jelenleg a piaci értékét 60 millió euróra becsülik. Állítólag az ő játékengedélyéért a Bayern München lehet a Manchester United legnagyobb riválisa. Én személy szerint azt gondolom, hogy bár a Lipcse üzleti modellje is az értékesítésre épül, túl drága transzfer lenne most a téli átigazolási ablakban. Személy szerint egy lehetséges nyári érkezést vizionálnék inkább. Aztán elképzelhető, hogy az élet pár napon vagy héten belül megcáfol. Szerződése 2023. június 30-ig szól jelenlegi klubjánál.

 

Lejáró szerződések a világban

 

Minden évben van néhány játékos, akik lejáró szerződésük ellenére még nem tudják, hogy mit szeretnének kezdeni a következő szezonban. Ez több okból is lehet. Van, hogy kevés játéklehetőséget kapnak, nem tudnak az anyagiakban megegyezni, csupán sportszakmai vagy magánéleti dolgok miatt nem tudnak a jelenlegi klubjukkal megállapodni. Szintén a Transfermarkt összeállított egy kezdő XI-t a nyáron lejáró szerződésű játékosokból. El tudnál valakit képzelni ebből a csapatból a Manchester Unitedben?

 

 

És ha ma már a Transfermarktról ennyit beszéltünk, akkor még egy kis játék a számokkal! Elkészítettek egy ábrát a PL első öt helyezettjéről a jelenlegi keretek piaci értékét feltüntetve.

 

 

Zavarosban halászva

 

Még egy kis adalékot adnék ehhez a cikkhez, mielőtt megköszönöm a figyelmed. Most megnéztük, hogy rövid távon, azaz télen milyen kilátások várhatóak. Egy pillanatra azonban már a nyárra is gondolni kell. Az év végén nem lepődnék meg, ha Juan Mata és Matic is távozna a klubtól. Mind a két játékos már nagyon nagy szolgálatot tett a klubért, azonban be kell vallani, hogy eljárt felettük az idő. Éppen ezért nyárig még van egy kis idő nekünk is scoutolni játékosokat, csakúgy, mint a stábnak.

 

Leírok még pár játékost, akikre talán érdemes lesz figyelni, főleg ha az A tervek egyes posztokon nem jönnek össze.

 

1. Jack Grealish - Kiköthet ő az Old Traffordon? Az nem vitás, hogy nagyon nagy tehetség, de hol lehetne neki helyet szorítani a kezdőben? Mert ilyen játékost kár a padra igazolni. Ahhoz túl meghatározó és túl drága is. Piaci értékét 50 millió euróra becsülik, a Villa azonban állítólag 100 millió euróról indítaná a tárgyalásokat.

 

2. Antony - egy 20 éves brazil jobb szélsőt ajánlok a figyelmetekbe. Nyáron igazolta az Ajax Brazíliából. Eddig idén 13 mérkőzésen 6 gól, 7 assziszt a mérlege a bajnokságban. Bemutatkozott a Bajnokok Ligájában is, ott 4 mérkőzésen 1 gólt szerzett. Amennyiben nem tudja a klub megszerezni Sanchot, akár még egy alternatíva is lehet. Értéke 18 m EUR. Ha valahol, akkor az Ajaxnál azért jó szemük van a tehetségekhez, vakon biztos nem igazolnak senkit.

 

3. Camavinga - figyelmedbe ajánlok egy 18 éves francia belső középpályást. Fiatal kora ellenére már második szezonját tölti a francia első osztályban a Rennes színeiben. Idén pedig már négy ízben Bajnokok Ligája tapasztalatot is gyűjtött. Értékét 50 millió euróra becsülik. Szerződése 2022. június 30-ig szól. Korosztálya legnagyobb tehetségének tartják. Lehetne ő az új Matic? Egy biztos, nem ő lenne az első francia játékos a keretben.

 

+1 Cristiano Ronaldo - Ha a Juvenál valóban anyagi gondok lesznek, akár már a nyártól, akkor az extra nagy bérű portugál sztár lehet az elsők között, aki távozhat. A Manchester United azon kevés klubok közé tartozik, akik ki tudnák fizetni volt játékosuk bérigényét. Ráadásul erős szponzorok állnak a klub mellett, akik nem csak mint játékost, hanem reklámarcot is jelentősen ki tudnának aknázni. Egy biztos, hogy csatárposzton jelenleg megvan a keret, köszönjük szépen! Ronaldo visszatérése az Old Traffordra azonban több lehetne, mint csak egy csatár játékos igazolása. A jelenlegi keretből többen is akkor nőttek fel, amikor a portugál fénykorában cikázott a vonal mellett Manchesterben. Érdekes lenne újra látni vörös mezben. Azonban, hogy szakmailag mennyire tenne jót a fiatal játékosok fejlődésének? Az már egy másik kérdés. Afelől azonban ne legyen kétségünk, hogy egy megfogyatkozó bevételű időszak közepén egy ekkora igazolás rengeteg eladott mezt is jelentene a klubnak és a sportszergyártónak. A 35 éves portugál sztár értékét jelenleg 60 millió euróra becsülik és 2022 nyaráig köti szerződés Torinóba. Látjuk őt még Manchesterben? Nagyot szólna a PL-nek, ha nyáron Messi a Citybe, Ronaldo az MU-ba érkezne? Tudom, nagyon vadak ezek az álmok. De hát ilyen ez az Álmok Színházában...

 

 

Források:

https://www.transfermarkt.com/

https://understat.com/team/Manchester_United/2020

https://www.skysports.com/transfer-centre

https://www.instagram.com/transfermarkt_official/


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!