Solskjaer visszavágott Kloppnak
A Unitednek megítélt tizenegyesek számát vonta kérdőre korábban a liverpooliak menedzsere.
Ole Gunnar Solskjaer úgy gondolja, a német edző a játékvezetők befolyásolása miatt hozakodik elő a témával.
Jürgen Klopp a Vörösök Southampton elleni vereségét követően rögtön a United büntetőire hivatkozott.
"Úgy hallom, a Manchester Unitednek 2 év alatt többet ítéltek meg, mint nekünk 5 és fél év alatt" – mondta Klopp. "Fogalmam sincs, ez az én hibám-e, vagy hogyan történhetett ilyen."
Solskjaeréknak az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve 11-szer adatott meg, hogy a mészpontról büntessenek, ebből 6 alkalommal a Premier League-ben, míg Jürgen együttesénél ez a szám 5 – minimális differencia.
Ha az Ole érkezése óta eltelt időszakot nézzük, akkor 2018 decemberét követően mostanáig összesen 42 tizenegyest kaptak a manchesteriek, ugyanennyi idő alatt a másik oldalon 19-et fújtak be.

"Azon aggódnak, hányszor szabálytalankodtak velünk szemben a tizenhatoson belül, viszont én nem számoltam meg, ők hány büntetőt végezhettek el, nekem erre nincs időm" - válaszolt Solskjaer.
Klopp nem az egyetlen menedzser, aki szóvá tette mindezt.
Frank Lampard a tavalyi FA-kupa elődöntője előtt hivatkozott ugyanerre, Ole pedig úgy véli, ez befolyásolhatta Mike Dean döntését, mikor Anthony Martial Kurt Zouma révén földre került a téglalapon belül.
"Nem beszélhetek mások nevében, hogy miért tesznek effajta nyilatkozatokat" – mondta a norvég. "Úgy érzem, tavaly működött ez a stratégia, mikor Frank is ezt hangsúlyozta. Egy jogos tizenegyest nem kaptunk meg akkor."
"Szóval talán a bírókra próbálnak hatást gyakorolni ezzel. Nem tudom, de nem is aggódom miatta. Ha szabálytalankodnak a játékosunkkal szemben, akkor nincs miről beszélni."
A két fél január 17-én találkozik az Anfielden a bajnokságban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Manchester United
Liverpool
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ