Lindelöf büszke a csapat hidegvérére
A United nem esett pánikba a korai bekapott gól miatt.
Ole Gunnar Solskjaer legénysége a Liverpool elleni FA-kupa-mérkőzésen ismét hátrányból tudott felállni.
Mohamed Salah hamar megszerezte a vezetést a Vörösök számára, azonban Mason Greenwoodnak köszönhetően 1-1-es döntetlennel vonulhattak öltözőbe a hazaiak. A szünet után Marcus Rashford góljára a vendégek válasza ugyancsak az egyiptomi támadótól érkezett, viszont Bruno Fernandes hajrában lőtt szabadrúgásgólja végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát.
Victor Lindelöf tudta, a Vörös Ördögök nem fognak összezuhanni a Pool találata után, és boldog, hogy a második félidőben is végig nyugodt maradt a gárda.
"Képesek vagyunk visszajönni, néhányszor már megtettük, és most újra sikerült" – mondta a svéd a meccs után.
"Hiszünk magunkban, ezért ha hátrányba kerülünk, az nem ér minket hideg zuhanyként. Próbálunk végig higgadtak maradni, mert tudjuk, hogy lesznek lehetőségeink a gólszerzésre."
"Ez történt ma is, a bekapott gól után csak tettük a dolgunkat, és végül megnyertük az összecsapást."
"Nehéz ütközet volt, erős ellenfél ellen kellett pályára lépnünk, nagyon boldog vagyok, hogy tovább mentünk a következő körbe."
:focal(1118x328:1120x326)/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/01/24/2978059-61116988-2560-1440.jpg)
Greenwood Rashford gólpasszából egyenlített ki a 26. percben.
"Örülök, hogy Mason betalált, valamint asszisztot is kiosztott, fantasztikus képességű fiatal" – tette hozzá Victor. "Remélhetőleg egyre csak fejlődni fog."
Fernandes bő egy óra után szállt be, és nem kellett neki sok a gólszerzéshez.
"Amikor szabadrúgáshoz jutottunk, rögtön tudtam, Bruno el fogja vállalni" – mondta a bekk. "Reméltem, hogy be fogja rúgni, és szerencsére így is lett, pazar lövés volt."
A United következő ellenfele a sorozatban a West Ham lesz az Old Traffordon február 10-én. Lindelöf elégedett a sorsolással: "Mindig hazai környezetben szeretnénk fellépni, még akkor is, ha jelenleg nem lehetnek nézők a lelátókon. Ez az otthonunk, itt szeretünk játszani."
"Mindenkinek hiányoznak a szurkolók. Bízunk benne, hogy a közeljövőben visszatérhetnek, és ismét remek hangulatot varázsolhatnak majd a stadionba."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Victor Lindelöf
Manchester United
FA-kupa
Liverpool
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló