Hannibal debütálhatott volna?
A Manchester United fiatal játékosa, Hannibal csütörtökön nem debütálhat a felnőtt csapatban a Real Sociedad elleni Európa-liga összecsapáson, miután sérülést szenvedett.
A francia középpályás jó benyomást tett az U23-asok között és nemrég csatlakozhatott a felnőtt csapat edzéseihez is, ám az Arsenal elleni Premier League 2 győzelem alkalmával vállsérülést szenvedett.
Sajnos a 18 éves játékos emiatt körülbelül egy hónapig harcképtelen lesz és míg Amad és Shola Shoretire ott lesznek a keretben a második számú európai kupasorozat legjobb 32 csapata közötti párharcának visszavágóján az Old Traffordon, addig a korábbi Monaco játékos nem.
"Hannibal sérült" - kezdte Ole hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatójának keretében.
"Sajnos a tartalékok között megsérült, amely okán egy hónapot kihagyni lesz kénytelen."
"Szóval éppen hogy csak csatlakozhatott a keretünkhöz és sajnálatos módon kidőlt."

Egy másik, MUTV-nek adott interjúban a norvég menedzser elárulta, akár Ethan Galbraith játékára is számíthat majd, miután az észak-ír középpályás bekerült az Európa-ligában a B-listára.
"Galbraith is velünk lesz" - tette hozzá.
"Hannibal sajnos a tartalékok között vállsérülést szenvedett, szóval hetekig nem lesz játékra alkalmas állapotban. Már éppen úton volt a felnőtt csapat meccsnapi keretébe és már velünk edzett, de ilyen a futball. Erősebben fog visszatérni, ebben biztos vagyok és tudja, hogy már nincs messze a debütálástól."
Galbraith a hét elején pályára lépett az Evertontól elszenvedett vereség alkalmával az U23-asok között, emellett pedig játszott az idei szezon egyetlen, Aston Villa elleni felkészülési mérkőzésén a felnőttek között.
A 19 éves saját nevelésű játékos 2019 novemberében, az Astana elleni idegenbeli Európa-liga csoportmérkőzés alkalmával mutatkozott be felnőtt szinten.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Európa-liga
Tartalék csapat
Hannibal Mejbri
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló