Telles: Shaw mindenkit motivál
A United balhátvédje, Alex Telles szerint védőtársa, Luke Shaw teljesítménye rá és a csapat többi tagjára is inspirálóan hat.
Az angol védő a jelenlegi birtokosa a hónap játékosa címnek, emellett pedig az angol válogatottba is sikeresen tért vissza a múlt hétvégén.
Shaw kiemelkedő teljesítménye miatt Alex Telles csupán 7 bajnokin jutott szóhoz, de a brazil csapattárs véleménye szerint a helyekért zajló versengés az, amire a csapatnak szüksége van és, amit a klubnál látni akarnak.
"Mindig is azt mondtam, hogy ha egy csapatban a legjobb minőségű játékosok vannak, akkor abból csak profitálni lehet. Így van ez a Manchester Unitednél is" - magyarázta a Porto egykori játékosa.

"Megérkezésem óta azon dolgozok, hogy a lehető legjobb legyek és megmutassam, hogy megérdemlem, hogy itt lehetek. Azt gondolom, hogy ezt sikerült is bizonyítanom. Örülök Luke formájának, nagyszerű teljesítményt nyújt a mérkőzéseken, nagyon jól játszik és keményen edz."
Telles a United által eddig lejátszott 47 mérkőzésből 18 találkozón jutott szóhoz és remek teljesítményt nyújtott, amikor játéklehetőséget kapott. A szezon végéig pedig hátra van még jó néhány találkozó a bajnokságban, valamint az Európa-liga küzdelmei is folytatódnak hamarosan.
A 28 éves játékos pedig tudja, hogy lesz még esélye bizonyítani a pályán és élvezi, hogy Shaw-val megküzdhetnek a csapatba kerülésért. Meglátása szerint minden pozícióba két megfelelő képességű játékos szükséges a kívánt színvonal elérésének érdekében.
"Ha van egy megfelelő versenyhelyzet, az a csapatnak csak jó lehet" - ragaszkodik ahhoz a véleményéhez Alex, miszerint a csapat csak profitálhat ebből. "Kettőnk szempontjából nézve azt tudom mondani, hogy motiváljuk egymást. Ez nagyon-nagyon fontos az egész csapatnak, függetlenül attól, hogy milyen pozícióban játszol."
A Vörös Ördögök dolgát az elmúlt hetekben sérüléshullám nehezítette, de a hajrára mindenkire szükség lesz és sokan vissza is tértek. A balhátvéd posztján mindenesetre biztos nincs ok az aggodalomra, hiszen a csúcsformában játszó Luke Shaw mellett Telles és Brandon Williams is hadra fogható.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |