Solskjaer a Bailly-val kapcsolatos pletykákról

Ole Gunnar Solskjaer válaszolt a Manchester United védője, Eric Bailly kapcsán felmerült pletykákra.


Az elefántcsontparti játékost, aki a héten ünnepelte 27. születésnapját, az utóbbi időben több alkalommal is szóba hozták az Old Traffordról való távozással, miután erős verseny alakult ki a Vörös Ördögök kezdőcsapatában a belső védő poszton.

 

Ericnek sérülése miatt már így is felemás szezonja volt, de a legutóbbi válogatott szünetben produkált pozitív koronavírus tesztje miatt a manchesteriek legutóbbi négy tétmérkőzését is kihagyni kényszerült.

 

Hiányában a United 2-0-ra legyőzte tegnap a Granada együttesét az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján, így már készülhetnek az AS Roma elleni elődöntőre. Addig azonban még lesz például egy Burnley elleni bajnokija is a csapatnak, amelyet megelőzően 3-as számú játékosa kapcsán kérdezték újságírók Ole-t.

 

"Amikor játszott, akkor Eric nagyszerűen teljesített. Tudom, hogy voltak pletykák, de mi tárgyalásban vagyunk vele az új szerződéséről, szóval nem igazán látok problémát" - magyarázta a menedzser hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

 

A vasárnapi, Burnley elleni Premier League mérkőzésen bevethető védők kapcsán Solskjaer pozitív hírrel tudott viszont szolgálni.

 

 

"Eric hazájában, Elefántcsontparton karanténban volt és már visszatért Angliába, szóval remélhetőleg a hétvégén számolhatunk vele."

 

"Reményeink szerint holnap tud majd edzeni, attól függően, hogy miként érzi magát, de ma tesztelték, szóval előbb még szükségünk van annak a megerősítésére, hogy már negatív."

 

Ezzel a Unitednél négy belső védő is rendelkezésre állna a Bordók elleni összecsapásra. Harry Maguire eltiltás miatt szintén kihagyta a Granada elleni visszavágót, így Victor Lindelöf és Axel Tuanzebe alkotta a hátsó alakzat tengelyét és nyújtottak remek teljesítményt a kapott gól nélkül lehozott európai kupamérkőzésen.

 

Pozitív hírek láttak napvilágot egy másik belső védő, Phil Jones kapcsán is, aki már megkezdte az egyéni edzéseket hosszú sérülését követően, amely következtében az eddigi teljes 2020/21-es szezont kihagyni kényszerült.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Burnley

Premier League, 32. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!