Hivatalos: Bailly kölcsönbe került
A Manchester United védője, Eric Bailly kölcsönben a francia Olympique Marseille együtteséhez igazolt a 2022/23-as szezon hátralévő részére.
Bailly ideiglenes Dél-Franciaországba igazolása annak a lehetőségét is magában foglalja, hogy a szezon végén véglegesen távozhat Manchesterből.
A 28 éves játékos 2016 nyarán szerződött a Vörös Ördögökhöz és bemutatkozó idényében, amely során a csapattal elhódította az Európa-liga, a Ligakupa és a Community Shield trófeáit is, 38 tétmérkőzésen lépett pályára.
Eric a Southampton és a Leicester City felett a Wembley-ben aratott győzelmek során is ott volt a pályán, emellett pedig kulcsszerepet vállalt az európai kupaporondon bemutatott menetelésben is, ám a stockholmi fináléban egy súlyos sérülés miatt sajnos nem lehetett ott.
Az elefántcsontparti válogatott játékos összesen 113 mérkőzésen lépett pályára United mezben, amelyeken 1 gólt szerzett - 2017 augusztusában egy Swansea City elleni bajnokin a Liberty Stadiumban.
Lisandro Martinez nyári szerződtetése csak növelte a versenyhelyzetet a középhátvéd poszton, ugyanis Erik ten Hag többek között Victor Lindelöfre, Harry Maguire-re és Raphael Varane-ra is számíthat a védelem tengelyében.

Bailly az előző szezon francia ezüstérmeséhez szerződik, akik a Paris Saint-Germain mögött végezve a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplésüket is biztosították.
A korábbi horvát válogatott és Juventus játékos, Igor Tudor által irányított Marseille remekül kezdte az új idényt is, első három mérkőzésükből ugyanis kettőt megnyertek, egyszer pedig döntetlent játszottak.
A United keretének népszerű tagja, Eric Bailly számára mindenki sok sikert kíván a klubnál, szereplését pedig közelről nyomon fogják követni.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló